Szépségnap Kerekesszékes Hölgyeknek

Az elmúlt évtizedben egyre több olyan eseménynek lehettünk tanúi, mely jelentősen javított a fogyatékkal élők integrációján, legyen szó a munkaerőpiacról vagy társadalmi elfogadásról.

Most még egy szinttel feljebb lépve, abban szeretnénk segíteni, hogy a fogyatékkal élő nők merjék kibontakoztatni és felvállalni a nőiességüket. Számos üzletben hirdetnek különböző akciókat, de kevés az olyan helyszín, ahova kerekesszékkel akadálymentesen be lehet jutni szépülni, legyen szó kozmetikáról, fodrászatról, erre leginkább a bevásárlóközpontokban van lehetőség.

Gyakran járok a XI.kerületi Alleeban található Douglasba. Lehet többször láttátok már az ottani átalakításokról készült fotóimat. Elég jól összeismerkedtem a dolgozókkal és az üzletvezetővel, s beszélgettünk róla, mi lehet az oka annak, hogy olyan kevés kerekesszékessel találkoznak a parfümériákban? Néhányan egyszerűen félnek attól, hogy "nemodavalónak" tekintik őket egy ilyen helyen, s valószínűleg sokan gondolják úgy, hogy csak drága parfümök és kozmetikumok kaphatóak, de ez azért nem így van. Felvetettem, hogy olyan jó lenne, ha mások is megtapasztalhatnák azt, amit én egy ilyen csajos átalakítós napon, hogy csinálhatnának egy olyan napot,amire csak mozgássérült csajokat hívnánk meg (Tudni kell, hogy az átalakítós napjaik mindig tematikusak és törzsvásárló kártyások közt hirdetik meg, általában egy bizonyos értékű, levásárolható ajándékutalvány fejében). Hosszas tárgyalások eredményeképpen végül összehoztuk most péntekre, ráadásul ingyen! :)

Minden nő megérdemli azt a kényeztetést, amit egy ilyen átalakító Szépségnap nyújthat számára. Ennek szellemében a Douglas Magyarország jóvoltából 11 hölgy most ajándékba kapja ezt a fantasztikus élményt. A programon résztvevő nők az alábbi állomásokon vehetnek részt, forgórendszerben: bőrdiagnosztika, smink, fodrász, manikűr, fotózás. A program időtartama hölgyenként 2,5-3óra.

Hazánkban így eddig egyedülálló, különleges események ad otthont a Douglas parfüméria.  A kerekesszékes hölgyek átalakulásának különböző fázisai közben minden állomáson személyre szabott szépség tippeket sajátíthatnak el. A résztvevők mindkét oldalról észrevétlen közvetítik azt az érzékenyítő szemléletet, amellyel a Douglas parfüméria munkatársai mind a hétköznapokban, mind a Szépségnappal nyitnak a fogyatékkal élők felé. Reméljük, hogy ez az esemény olyan kapukat is megnyit majd, melyek eddig zárva voltak.

Életemben először próbáltam szervezni sajtót, az én ötletem volt, nem a Douglasé! a meghívót is magam írtam. Az én indíttatásom, hogy minél többen merjük felvállalni magunkat, nőiességünket kerekesszékesként is, ami természetesen nem csak sminkben nyilvánul meg, de legyünk őszinték egy ilyen alkalmi átalakítás lendíthet az önbizalmunkon és főleg a másokba vetett bizalmon! Jómagam is az alkalmi sminkelők táborába tartozom, mert napi szinten viszonylag kevés időm lenne plusz sokkal nagyobb a "wow" hatása, ha nem mindennapi. Ugyanakkor a helyes és rendszeres bőr és testápolást nagyon fontosnak tartom.

Reménykedem, ha figyelmet kap az esemény, talán más cégek is nyitnak a fogyatékkal élők felé. Ugyanakkor nagyon kevés médiát engedtünk be a rendezvényre, hogy a lányok minél jobban ellazulhassanak és átadhassák magukat a kényeztető élménynek, hiszen ezt a napot értük találtuk ki és valósítottuk meg! :)

Büszke vagyok rá, hogy közösen sikerült összehozni egy ilyen rendezvényt, külön köszönet érte Csollák-Maróti Katának és Sárkány Mártinak, valamint Rapkay Saroltának, Mező Anitának és Juraschek Móninak!

UPDATE!

Ilyenek lettünk... :)

A fotókért köszönet Szmodits Balázsnak - Balinez foto

Amit megtanultam a kerekesszékben...

Idén szeptemberben lesz 13 éve, hogy kerekesszéket használok. Ez bőven elég idő volt arra, hogy elgondolkodjak bizonyos dolgokon. Nem mondom, hogy mindig könnyű volt így élni, bőven akadtak hullámhegyek és hullámvölgyek. Igazából sosem tartottam magam hurráoptimistának, de ahelyett hogy azon puffognék, hogy milyen sok a kátyú az életben és az utakon egyaránt, hogy miért nem jön az a fránya busz a -10 fokban vagy megint nem érem el a Nutellát a szupermarket felső polcán, most arról szeretnék írni, mi az a jó, amire ráleltem, amit megtanultam a kerekesszékben.

SZÖVETSÉGESSÉGET

A kezdeti ellenérzések ellenére mára megtanultam, ha nem is barátként, de szövetségesként kezelni a kerekesszékemet. A képlet egyszerű: én nem mozdulok nélküle, de ő se mozdul nélkülem, tehát kvittek vagyunk. Ő „elvisz” engem ide-oda, cserébe világot „láthat”….:)

HÁLÁSNAK LENNI

Erre az érzésre valahol, akkor bukkantam rá, mikor egyre többet beszélgettem balesetesekkel. Szerencsésnek érzem magam, hogy így születtem! Furán hangzik? Lehet. De ha belegondolok hálás vagyok azért, hogy az Élet/Sors/Isten vagy nevezzük bárhogy, megkímélt engem egy baleset traumájától és fizikai fájdalmaitól, a családomat pedig attól a lelki fájdalomtól, amit azok éreznek, akik egy szerettük épségének elvesztését kell, hogy feldolgozzák. Megtudni, ha szerettük élet és halál közt lebeg, látni a szenvedését, vagy akár lebénulását, miközben segíteni szeretnének, saját lábukat adnák, hogy a másik meggyógyuljon, de nyilván ez lehetetlen…

KÉRNI

Megtanultam úgy kérni, hogy ne érezzem magam kevesebbnek, a másik viszont érezze magát többnek. :)  (Persze ez két emberes játék és személyiségfüggő.)

DELEGÁLNI

Ez volt számomra a legnehezebb, más talán csicskáztatásnak mondaná, de csak, ha nem látja át, ahogy én. Úgy élem az életem, mint bárki más: van egy férjem és egy három éves kislányom, dolgozom, tanulok, háztartást vezetek. Sűrű beosztásban élek, sokszor fél tíz után érek haza, és reggel 6-tól folyamatos ülésben ez nagyon soknak számít, orvosilag nem is javasolt…. Sokáig bántott, ha beszóltak azért, mert „tolatom” a kerekesszéket. Miért nem használok elektromos kerekesszéket? Volt. Önként mondtam le róla, mert nem akartam, hogy tovább romoljon az állapotom, edzésben akartam tartani magam, főként azért, hogy kisgyermekként bírjam emelgetni a lányomat. Sokat tekerek, de nem sport szinten, ha lehet, elfogadom, hogy toljanak és ezt leginkább energiaspórolás céljából teszem, nem azért mert nem vagyok rá képes! S ha úgy vesszük ezzel a lépéssel a hiúságomból is lejjebb adtam… :)

FELNÉZNI

Az ülőperspektíva miatt, teljesen más szemszögből látom a világot. Sokszor olyasmit is észreveszek, amit más nem. (És itt most nem a mellettem álló vadidegen pasi lecsúszott sliccére gondolok egy emberekkel teli, zsúfolt plázaliftben)
Nálam az emberek többsége nulláról indul. Gyakran mondom az első beszélgetésekkor, hogy „felnézek rád” – és tényleg. Ez a mondat oldja a feszültséget!

LENÉZNI

Szintén az ülő üzemmódból kiindulva, mivel folyamatosan a lábam elé kell nézzek, azokat a dolgokat is hamarabb észreveszem amik lent vannak. Ilyen apró örömökre gondolok mint a járdaszegélynél növekvő virágocska, a fűcsomón pihenő zebracsigácskák (nem tudom a nevét, de így hívom), a falevelek közt megbúvó süni, vagy a talált pénz… :))

KOMMUNIKÁLNI

Bizonyos fizikai adottságaim és képességeim hiányában, hamar rá kellett jönnöm, hogy többet ésszel…. Ezért szinte mindig tanulok, fejlesztem magam és közösségbe járok, ismerkedem. Amióta az eszemet tudom értően hallgatni és beszélni mindig szerettem, de kommunikálni, azt meg kellett tanulni. Gesztusok, öltözködés, de ez alatt értem azt is, hogy szavakkal ki tudd fejezni, érvényre tudd juttatni az akaratodat, úgy hogy ez a másik számára minél befogadhatóbb és a legkevésbé bántó legyen. Az erőszakmentes kommunikáció már nagyon jól megy, reklamálni zseniálisan tudok. Megtörtént eset: a családomban már szinte szállóige, ha elmész egy étterembe, ahol a mosdóban visszafordíthatatlanul lekapcsolódik a villany, tuti, hogy egy kétszemélyes ingyen vacsival mész haza… :D

LATERÁLISAN* GONDOLKODNI

Kerekesszésként megtanultam, hogy A-ból B-be nem mindig egyenes az út, sem fizikai, sem szellemi szinten, ezért általában több verzióban gondolkodom és agyban mindig egy lépéssel előrébb járok. Hogy fizikai példát mondjak, amikor megszületett a kislányom és még egész pici volt, nekem minden vele kapcsolatos megmozdulásomat, még egy egyszerű pelenkázást is, meg kellett terveznem, mindent odahordtam, ahol voltunk, hogy egy pillanatra se kelljen magára hagyom, hiszen, ha pl. legurul az ágyról én nem tudok ripsz-ropsz odaugrani. Más: ami valakinek egy lépcsősor nekem 2 lift, meg egy alagsor.
Szellemi szintre is mondok egy példát.
Tavaly ősszel Asel Sydykova egy napos szemináriumán vettem részt, ahol egy játékos feladat keretein belül 8 perc alatt adok-veszek alapon 16 tulajdonságra kellett aláírást szerezni. A teremben lévő több mint 200 ember közül kellett megtalálni azt, aki rendelkezik az adott tulajdonsággal. Míg a többiek mérgezett egérként rohangáltak és kapkodva kérdezgették egymást, tudtam, hogy nekem más megoldást kell találnom…  Odamentem hát a hangosítókhoz, szereztem egy mikrofont és belekiabálva eladtam a tulajdonságokat. Asel szerint 50 külföldi előadása során én voltam a második, akinek eszébe jutott alternatív megoldást találni. :)
Ennek az alternatív gondolkodásnak és a kommunikációs készségemnek bizony a munkában is nagy hasznát veszem. Hiszem és tudom, hogy kerekesszékben is sokkal többféle, kreatív munka elvégzésére alkalmasak vagyunk, mint azt sokan kinéznék belőlünk.

SEGÍTENI

Sokat hallgatok, sokat értek, sokat érzek. A kerekesszék miatt könnyebben megnyílnak nekem az emberek, mert a szívük mélyén érzik, hogy az épp aktuális problémájuk, talán nem is olyan egetverő. Sokan azt hiszik nem képesek segíteni, pedig a segítségnyújtásnak ezer arca van. Ami pedig engem illet, a magam módján igyekszem segíteni és olyan új ötletekkel előállni, ami megkönnyíti, megszépíti más életét.

 Ezek azok a dolgok, amiket megtanultam a kerekesszékben.
Szeretettel: Oláh-Koppány Andrea

*A laterális gondolkodás egy ötletgeneráló és problémamegoldó technika, amelyben úgy hozunk létre ötleteket, hogy újszerűen tekintünk a meglévő dolgokra. Míg a logikus (vertikális) gondolkodás a kiválasztott ötletet előre viszi, addig az oldalirányú (laterális) gondolkodás új, friss ötleteket provokál vagy megváltoztatja a vonatkoztatási keretet.

De mi az a Szinklúzió?

A Szinklúzió valójában egy ügy, amely mögött egy olyan lelkes fiatalokból álló kis csapat tevékenykedik, akiknek célja, hogy a megváltozott munkaképességű munkavállalók esélyegyenlőségének segítése a munkaerőpiacon.

Ezt pedig a társadalom többi tagjának elfogadásra és befogadásra való hajlamának fejlesztésén keresztül, szociális érzékenyítés segítségével szeretnék elérni. Céljuk a különböző építő jellegű és együttműködést igénylő programokon való saját élményszerzés, kapcsolatteremtés során történő megvalósítása.

Szinklúzió csapattagjai: Sik Kata, Radovics Rita, Stickel Tamás, Petrányi Johanna, Ecsedi Zsuzsanna

Sík Kata így fogalmazta meg a Színklúzió jelentését:

- Egy szójáték egyrészt a SZociális INKLÚZIÓ miatt, ami ugye nem csak a toleranciát hanem a harmóniát takarja a társadalomban, tehát pl. a megváltozott munkaképességű emberek nemcsak fizikailag való elfogadása, hanem bevonódása ugyanolyan értékű emberként, mint bárki más, és hogy az a jellemző, ami miatt ők megváltozott munkaképességűek, legyen szimplán ugyanolyan jellemző, mint pl a haj vagy a szemszín. Másrészt a szójáték az a SZIN, tehát hogy sokfélék (sokszínűek) vagyunk, mégis egyek, ezért olvad össze a két szó, és a logó is ezt jelzi: egy körszerű forma, mely az egységet szimbolizálja, benne a kisebb körök pedig a különbözőséget. Tehát különböző, mégis egy! :)

2015. február 25-26-án részt vettek a Budapesten megrendezett HVG Állásbörzén.

„Szinklúzió, a kreatív pihenősarok

Közelítsd meg a kreativitást egy másik szemszögből!
Ha az új munkahelyeden a főnököd arról tájékoztatna, hogy az egyik legközelebbi munkatársad fogyatékkal élő személy lesz, mit éreznél? Bizonytalan lennél? Megijednél? Talán lennének előítéleteid is? Valószínűleg a legtöbben így éreznének. Kevés olyan helyzet adódik a mindennapi életben, amely lehetővé teszi a közvetlen érintkezést egy kerekes székes vagy akár egy látássérült társunkkal, amely alapján megtapasztalhatnánk, hogy az előzetes negatív várakozásaink alaptalanok. Célunk, hogy Ti is részesei legyetek egy olyan élménynek, amely segítségével az előítéletek miatt felépült gátak leomlanak.

A Szinklúzió kreatív pihenősarkában hasznos kézműves apróságokat is készíthetsz megváltozott munkaképességű munkavállalók segítségével. Figyelmük nem csak egymásra, hanem környezetünkre is kiterjed, ezért újrahasznosított alapanyagokkal fogunk kreatívkodni.”

Marietta közvetítésével, az ő meghívásukra érkeztem az állásbörzére. 

A Szinklúziónál a feladatom tulajdonképpen egyfajta érzékenyítés volt, aki odajött a pihenősarokba legyen az leendő munkaadó vagy munkavállaló, azzal kötetlenül elbeszélgettünk. Integrációnkat nagyban elősegítették a képeken is látható egyedi bútorok, melyek lehetővé tették, hogy minden beszélgetőtársunkkal egy szinten legyünk… ;)

Közben pogiztunk, teáztunk, akinek kedve támadt az egyik asztalnál kreatívkodhatott a csajokkal. Ketten voltunk kerekesszékesek, de volt látássérült és egy végtaghiányos leányzó is. 

Sokféle ember, főként munkavállaló-látogató jött oda hozzánk. Személy szerint beszélgettem egy ukrán házaspárral, két Angliába szakadt, majd hazatért vendéglátóssal és sok-sok végzős főiskolással, egyetemistával. 

Érdekes volt megfigyelni, hogy állnak hozzá az emberek a munkakereséshez: ki az aki az álmai után megy és ki az aki kényszerpályán van.  Találkoztam egy töri-művtöri tanárnővel, aki szeret tanítani, de  nem talál munkát, és elég csalódott, bizonytalan típus, látszott, hogy a megélhetésért küzd. Azt mondta jelenleg valami adminisztratív munkát keres. Megkérdeztem mi az, amit bármikor szívesen csinál, ami feldobja. Rövid gondolkodás után rávágta: rajzolni! Állítólag tehetséges is, többen mondták neki, hogy könyveket kéne illusztrálnia… hoppá. Felvetettem neki, hogy a két szenvedélyét esetleg kombinálhatná: tarthatna kis létszámú csoportoknak rajzórákat. Felcsillant a szeme, oldódott benne a görcs. Már ezért megérte elmenni! Saját magamról tudom, hogy néha sokat segít egy új nézőpont és ehhez jó segítség lehet egy „idegennel” beszélgetni.

Tamás és Marietta beszélget, a háttérben kreatívkodás zajlik... :)

Időnként mi is elhagytuk a bázis és tettünk egy-egy kört csak úgy infószerzés céljából. Az egyik bankos standnál kérdezgettem az álláslehetőségekről, mosolygósan távolságtartó válaszokat kaptam a szőke hölgytől. Mikor elmondtam neki, hogy köszönöm nekem van állásom és nem látogató, hanem standoló vagyok, egyből váltott, közelebb hajolva, sokkal bizalmasabb hangnemben tájékoztatott az aktuális lehetőségeikről. és két nagy marék  € csokitallérral távoztam, amit szétosztottam a Szinklúziósok közt. Most, hogy belegondolok, lehet, hogy lefizettek? :D 
Marietta többek közt egy autógyártó cég standjánál kérdezte meg általánosságban, hogy foglalkoztatnak-e megváltozott munkaképességűt, a válasz: 
- Nem, mert nehézfémekkel dolgozunk. 
Mire Marietta:
- És irodátok nincs?
- Öööööö…. -  tökéletes jobb horog, remélem elgondolkodtak rajta! :)

A Szinklúzió csapat tagjai igazán jófejek, nyitottak, kedvesek és mindenben segítőkészek, hálás vagyok, hogy velük tölthettem a múlt szerdát és Mariettának is, amiért elhívott!

A látogatók többsége alapvetően nyitottan, aki pedig egy kicsit tartózkodóbban állt/ült hozzánk, abban is hamar fel tudtuk oldani a feszültséget. Mindent egybevetve nagyon tanulságos nap volt jól éreztem magam, szívesen mennék máskor is! Ha csak néhány ember látószögét sikerült tágítani már megérte, hisz ismeritek a mottóm: először a fejekben kell rendet tenni! Éljen a szellemi akadálymentesítés! :)