Amit megtanultam a kerekesszékben...

Idén szeptemberben lesz 13 éve, hogy kerekesszéket használok. Ez bőven elég idő volt arra, hogy elgondolkodjak bizonyos dolgokon. Nem mondom, hogy mindig könnyű volt így élni, bőven akadtak hullámhegyek és hullámvölgyek. Igazából sosem tartottam magam hurráoptimistának, de ahelyett hogy azon puffognék, hogy milyen sok a kátyú az életben és az utakon egyaránt, hogy miért nem jön az a fránya busz a -10 fokban vagy megint nem érem el a Nutellát a szupermarket felső polcán, most arról szeretnék írni, mi az a jó, amire ráleltem, amit megtanultam a kerekesszékben.

SZÖVETSÉGESSÉGET

A kezdeti ellenérzések ellenére mára megtanultam, ha nem is barátként, de szövetségesként kezelni a kerekesszékemet. A képlet egyszerű: én nem mozdulok nélküle, de ő se mozdul nélkülem, tehát kvittek vagyunk. Ő „elvisz” engem ide-oda, cserébe világot „láthat”….:)

HÁLÁSNAK LENNI

Erre az érzésre valahol, akkor bukkantam rá, mikor egyre többet beszélgettem balesetesekkel. Szerencsésnek érzem magam, hogy így születtem! Furán hangzik? Lehet. De ha belegondolok hálás vagyok azért, hogy az Élet/Sors/Isten vagy nevezzük bárhogy, megkímélt engem egy baleset traumájától és fizikai fájdalmaitól, a családomat pedig attól a lelki fájdalomtól, amit azok éreznek, akik egy szerettük épségének elvesztését kell, hogy feldolgozzák. Megtudni, ha szerettük élet és halál közt lebeg, látni a szenvedését, vagy akár lebénulását, miközben segíteni szeretnének, saját lábukat adnák, hogy a másik meggyógyuljon, de nyilván ez lehetetlen…

KÉRNI

Megtanultam úgy kérni, hogy ne érezzem magam kevesebbnek, a másik viszont érezze magát többnek. :)  (Persze ez két emberes játék és személyiségfüggő.)

DELEGÁLNI

Ez volt számomra a legnehezebb, más talán csicskáztatásnak mondaná, de csak, ha nem látja át, ahogy én. Úgy élem az életem, mint bárki más: van egy férjem és egy három éves kislányom, dolgozom, tanulok, háztartást vezetek. Sűrű beosztásban élek, sokszor fél tíz után érek haza, és reggel 6-tól folyamatos ülésben ez nagyon soknak számít, orvosilag nem is javasolt…. Sokáig bántott, ha beszóltak azért, mert „tolatom” a kerekesszéket. Miért nem használok elektromos kerekesszéket? Volt. Önként mondtam le róla, mert nem akartam, hogy tovább romoljon az állapotom, edzésben akartam tartani magam, főként azért, hogy kisgyermekként bírjam emelgetni a lányomat. Sokat tekerek, de nem sport szinten, ha lehet, elfogadom, hogy toljanak és ezt leginkább energiaspórolás céljából teszem, nem azért mert nem vagyok rá képes! S ha úgy vesszük ezzel a lépéssel a hiúságomból is lejjebb adtam… :)

FELNÉZNI

Az ülőperspektíva miatt, teljesen más szemszögből látom a világot. Sokszor olyasmit is észreveszek, amit más nem. (És itt most nem a mellettem álló vadidegen pasi lecsúszott sliccére gondolok egy emberekkel teli, zsúfolt plázaliftben)
Nálam az emberek többsége nulláról indul. Gyakran mondom az első beszélgetésekkor, hogy „felnézek rád” – és tényleg. Ez a mondat oldja a feszültséget!

LENÉZNI

Szintén az ülő üzemmódból kiindulva, mivel folyamatosan a lábam elé kell nézzek, azokat a dolgokat is hamarabb észreveszem amik lent vannak. Ilyen apró örömökre gondolok mint a járdaszegélynél növekvő virágocska, a fűcsomón pihenő zebracsigácskák (nem tudom a nevét, de így hívom), a falevelek közt megbúvó süni, vagy a talált pénz… :))

KOMMUNIKÁLNI

Bizonyos fizikai adottságaim és képességeim hiányában, hamar rá kellett jönnöm, hogy többet ésszel…. Ezért szinte mindig tanulok, fejlesztem magam és közösségbe járok, ismerkedem. Amióta az eszemet tudom értően hallgatni és beszélni mindig szerettem, de kommunikálni, azt meg kellett tanulni. Gesztusok, öltözködés, de ez alatt értem azt is, hogy szavakkal ki tudd fejezni, érvényre tudd juttatni az akaratodat, úgy hogy ez a másik számára minél befogadhatóbb és a legkevésbé bántó legyen. Az erőszakmentes kommunikáció már nagyon jól megy, reklamálni zseniálisan tudok. Megtörtént eset: a családomban már szinte szállóige, ha elmész egy étterembe, ahol a mosdóban visszafordíthatatlanul lekapcsolódik a villany, tuti, hogy egy kétszemélyes ingyen vacsival mész haza… :D

LATERÁLISAN* GONDOLKODNI

Kerekesszésként megtanultam, hogy A-ból B-be nem mindig egyenes az út, sem fizikai, sem szellemi szinten, ezért általában több verzióban gondolkodom és agyban mindig egy lépéssel előrébb járok. Hogy fizikai példát mondjak, amikor megszületett a kislányom és még egész pici volt, nekem minden vele kapcsolatos megmozdulásomat, még egy egyszerű pelenkázást is, meg kellett terveznem, mindent odahordtam, ahol voltunk, hogy egy pillanatra se kelljen magára hagyom, hiszen, ha pl. legurul az ágyról én nem tudok ripsz-ropsz odaugrani. Más: ami valakinek egy lépcsősor nekem 2 lift, meg egy alagsor.
Szellemi szintre is mondok egy példát.
Tavaly ősszel Asel Sydykova egy napos szemináriumán vettem részt, ahol egy játékos feladat keretein belül 8 perc alatt adok-veszek alapon 16 tulajdonságra kellett aláírást szerezni. A teremben lévő több mint 200 ember közül kellett megtalálni azt, aki rendelkezik az adott tulajdonsággal. Míg a többiek mérgezett egérként rohangáltak és kapkodva kérdezgették egymást, tudtam, hogy nekem más megoldást kell találnom…  Odamentem hát a hangosítókhoz, szereztem egy mikrofont és belekiabálva eladtam a tulajdonságokat. Asel szerint 50 külföldi előadása során én voltam a második, akinek eszébe jutott alternatív megoldást találni. :)
Ennek az alternatív gondolkodásnak és a kommunikációs készségemnek bizony a munkában is nagy hasznát veszem. Hiszem és tudom, hogy kerekesszékben is sokkal többféle, kreatív munka elvégzésére alkalmasak vagyunk, mint azt sokan kinéznék belőlünk.

SEGÍTENI

Sokat hallgatok, sokat értek, sokat érzek. A kerekesszék miatt könnyebben megnyílnak nekem az emberek, mert a szívük mélyén érzik, hogy az épp aktuális problémájuk, talán nem is olyan egetverő. Sokan azt hiszik nem képesek segíteni, pedig a segítségnyújtásnak ezer arca van. Ami pedig engem illet, a magam módján igyekszem segíteni és olyan új ötletekkel előállni, ami megkönnyíti, megszépíti más életét.

 Ezek azok a dolgok, amiket megtanultam a kerekesszékben.
Szeretettel: Oláh-Koppány Andrea

*A laterális gondolkodás egy ötletgeneráló és problémamegoldó technika, amelyben úgy hozunk létre ötleteket, hogy újszerűen tekintünk a meglévő dolgokra. Míg a logikus (vertikális) gondolkodás a kiválasztott ötletet előre viszi, addig az oldalirányú (laterális) gondolkodás új, friss ötleteket provokál vagy megváltoztatja a vonatkoztatási keretet.