2016. május 26., csütörtök

Babavárás, Gyed+rokkant járadék 2.0

Szép reggelt! :)

 
Fotó: Nagy Mihály



Szeretnék veletek megosztani egy történetet.
Bő 4 évvel ezelőtt született meg a kislányom, akivel úgy terveztem, hogy 7év folyamatos meló után otthon maradok, legalább az első két évben. Fél éves volt, amikor kiderült, hogy a GyED ütközik a rokkant járadékkal, s ha Gyeden szeretnék maradni,le kell mondanom a másik ellátásról, ami nem is az összege miatt dráma, hanem, mert így elvesztem a 90-es években megkapott  "végleges" minősítésem, s ha a Gyed után visszaszeretném kapni a rokkant járadékot munka mellett újra végig kell járnom a procedúrát (1-2 évente)és nagy valószínűséggel visszaminősítenek. Kvázi, a rendszer szerint, ha gyereket szülsz lábra álltál. Napjaim voltak dönteni, s mivel nem is voltunk túl rózsás anyagi helyzetben vissza kellett mennem, s a párom maradt otthon a kicsivel. A munkahelyem nagyon toleráns volt így 6.30-15h-ig lett az új munkaidőm, tehát előtte-utána meg tudtam szoptatni a lányom, aki a kettő közt már szilárdat is evett. Tudtam, hogy a baba a lehető legjobb kezekben van és hogy vannak mások is az én cipőmben... Ettől független nagyon igazságtalannak éreztem. Párom, aki szintén székes, ekkor lemondott a rokkantsági járadékáról, később mikor munka mellett újraigényelte "természetesen" át is minősítették... ismétlem, számunkra nem az összeg miatt fontos, hanem pl. a kerekesszék igénylés miatt.
Most, hogy hamarosan megszületik a második babánk újra neki futottam az ügynek és itt jön a lényeg! Nem mindegy az értelmezés! Néha érdemes a fejesekkel ellenkezni, megkérdőjelezni, felülvizsgáltatni... :)

Tisztelt Ügyfelünk!
2016. május 9.-én küldött tájékoztatásunk téves jogértelmezésen alapult, ezért az okozott kellemetlenségért szíves elnézését kérjük. A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény jelenleg hatályos 42/C. § (1) bekezdése b) pontja alapján, amennyiben gyermekgondozási díjra jogosultság kezdő napján pénzbeli egészségbiztosítási járulék fizetésére kötelezett, azaz biztosítottnak minősül, úgy a rokkantsági járadék folyósításának a gyermekgondozási díj mellett nincs akadálya.
Tisztelettel: Tóth Tünde
Dr. György István Kormánymegbízott megbízásából
Budapest Főváros Kormányhivatala
Egészségbiztosítási Főosztály

Egy tavaly januári esetre tudtam hivatkozni, ami egy győri kerekesszékes anyuka esete és ha ott helyesen értelmezték a rendeletet a helyi fennhatóságúak, akkor itt is úgy kell. A törvény az mindenhol törvény, egyformán kell érvényesülnie! Ugyanakkor tény, hogy bár az elején részletesen leírtam az esetemet, zsigerből sablonnal levéllel elutasítottak... csak ismételt kérésre, a fenti történettel alátámasztva vizsgálták felül 2hét alatt.

Mindezeket két okból írtam le:
1. Ne adjátok fel soha és mindig keressétek a megoldást!
2.Szeretném, ha ennek híre menne, hogy ha más hasonló helyzetben van, a nem tudás miatt ne kelljen lemondania a gyermekével tölthető időről, ami a legnagyobb kincs!

Fotó: Nagy Mihály


Egy biztos, ezek után csak azért is otthon maradok (és a fennmaradó időmben tanulni fogok)!

Legyen csodás napotok, szeretettel:

Andi***


2016. március 22., kedd

Uszi, a DIY polip



Szép jó reggelt! :)

Gondoltam elhozom megmutatni: ő a 4 éves lányom, Emma Flóra és az a "lény" a fején, Uszi, a varrás nélkül készült textil polip, akit családi összefogásban alkottunk a Víz Világnapjára, mint óvodai házi feladat. (Én azt hittem az ilyesmit a sulis időkre hagyja a közoktatás, hát tévedtem, nagyon nem...) Tulajdonképp ma az ovis csoportban egy kiállítást csinálnak a szülők-gyerekek által közösen készített munkákból, aminek az volt a megkötése, hogy kapcsolódjon a vízhez és együtt kell kézzel készíteni.

Esetünkben elég vicces volt, az időbeosztás miatt (a párom este angolra jár,a lányom heti 2x néptáncra és én dolgozom, csütörtökön várandós vizsgálaton jártam, majd besegítettem a Szociális Munka Világnapja rendezvényen, szombaton nyelvvizsgázni próbáltam - sikertelen, nem is akarok róla beszélni -, majd hazafelé be a hobbi boltba megvenni a polip kellékeket,persze néhány dolgot helyettesítettem, ezalatt estig Apáék otthon cipős dobozból akváriumot alkottak szépre színezett papírhalakkal, tuti, ami biztos... mindezek után vasárnap vidékre kellett utazniuk szülinapozni, tehát ez a nap is kiesett) maradt a hétfő délután, mikor is Emma szintén néptáncolt, de azért kooperációban csak összehoztuk Uszit is, ma hajnalra... Tulajdonképpen egyáltalán nem vészes, ha az ember alapvető kézügyességgel és - szó szerint - tengernyi szabadidővel rendelkezik... ugyanakkor el kell ismernem, hogy a munka oroszlán részét ezúttal Apa és Emma Flóri csinálta , aki lelkesen színezte a halakat, és vágta, kötözte a szalagokat Uszi csápjaira, nagyon büszke vagyok rájuk és a két műalkotásra! :)






Persze, mint a szülők közt mindig, most is vannak a "szuperanyák", akik már hétfőre 7! különböző kiállítási tárgyat vittek be. Hogy őszinte legyek nem lep meg, sejtettem, hogy ebből is "versenyeztetés" lesz, pedig az alapötlet megtartása, a gyerekeddel való közös idő alkotó, hasznos eltöltése is elég lenne - szerintem. Megvan az a Sarah Jessica Parker film, hogy "Csak tudnám, hogy csinálja..?" ?



Ui: azért ebből is tanultam valamit: el kell engednem, azt a kényszert, hogy mindenkinek - időben, teljesítményben - maximálisan megfeleljek (lehet, ha félév múlva "otthonülő" anyuka leszek, majd jobban megy, ki tudja)... a másik, hogy a DIY = Do It Yourself! Ahogy az Oscarban mondja Stallone: " Tudtam...csak nem sejtettem!" :) 




2015. szeptember 23., szerda

Generációk a lépcsőn

Bár körülöttem majdnem mindenki füstölög, én nem dohányzom. Ennek ellenére alkalmanként monitorszünetet tartok, mert ha a bagósok óránként kimehetnek 10 percre a levegőre, akkor én is.
Bár időnként megcsap egy kis friss, dunai fuvallat, jó levegőnek azért nem nevezhető a többsávnyi autóút, a vasút és a Rákóczi híd forgalma mellett.


Ilyenkor, míg jó idő van és délelőtt odasüt a nap, a porta melletti rakodó teraszra megyek ki pihenni. Csendesen elmélkedem, relaxálok és próbálom a nap utolsó D-vitamin sugarait magamba szívni. Nézem a forgalmat. Ha olyanom van, megszámolom a piros autókat, vagy az egy percen belül biciklivel arra haladók számát… Látom az embereket. A villamosról fel-le tóduló tömeget, akik a velem szemben lévő lépcsős alul-felül-ki-bejárón át folytatják útjukat a számomra ismeretlenbe. Mint egy városzajokkal észrevétlen aláfestett némafilm. Igazából persze hallom a hangokat: a vonat zakatolását, a villamos kattogását, a HÉV sikítását, az autók állj-mehet motorzúgását, a bábeli emberzsivajt, csak egyfajta urbanista alterdallammá álnak össze a fejemben. Kizárom. 

A lépcsőn érdekes megfigyelni az „utazóközönséget”. Előbb épp egy hófehér bőrű, őszülő, termetes (valószínűleg) nagymama, komótos tempóban vezetett le egy csöppnyi, másfél év körüli, gyönyörűséges, huncut félvérkislányt. A méretkülönbség miatt jobb kezénél szinte fellógatva, minden lépésére koncentrál a csöppség. A bájos kontrasztban némi párhuzamot véltem felfedezni egy régi emlékemmel a várból… a leonbergi és a chihuahua esete: míg a nagy egyet lép, a kicsi hatot. Már kezdenek őszi ruhát ölteni a szegélyen ülő bokrok, piroslik-sárgállik rajtuk a bogyó is, de az emberek még igencsak a nyarat képviselik. Közben a kicsi és a nagy leért a lépcsőn, jobbra indultak, a HÉV felé. Abból az irányból 70+ -os fehér inges, régi öltönynadrágos, műbőr cipős bácsi 10 centinként csoszog lépésben a lépcső felé. Fehér haja, rendezett, nyugdíjas fazonra nyírva, háta kissé meghajolt, bal keze a háta mögött, az idősek sokat mondó egykedvével „poroszkál”. Cipője éles nyekergését, csoszogás közben még innen a túloldalról is hallani lehetett. A lépcsőhöz érve azonban mintegy varázsütésre kiegyenesedett és ruganyos léptekkel, ütemesen szelte a lépcsőfokokat. Hát igen, lendületből minden könnyebb. Szerethető figura. Ahogy utánanéztem a lépcső tetején elnyúló, merengő szürke folyosóra, az aluljárólámpák mesterséges narancsfényénél egy fiatal, csinosan öltözött, szoknyás lány sziluettje rajzolódott ki. A másik kijárat természetes fénye is megvilágítja, egy helyben toporog. Derékig érő haja kiengedve, fülén egy nagyobb méretű vélhetően okos telefon. A lány szipog, az orrát zsebkendővel törölgeti, talán allergiás…vagy szerelmi bánata van…de az is lehet, hogy elfogyott az akciós rántott sajt az ALDI-ban…


2015. augusztus 8., szombat

Gondolatok időkapszulája 2002-ből

TDK-ra mentett retró anyagok kerültek a kezembe, afféle időkapszula 13 évvel ezelőttről: Levelek fotók, zenék, netről leszedett képek, Wordben megörökített gondolatok. Karakán, bár kissé álmodozó csaj voltam, kimaradt kamaszkorral. Akkoriban még otthon, vidéken éltem, a családon kívül férfimintám csak a tévéből és a sok olvasástól remekül fejlett fantáziámból volt...Azért jót mosolyogtam magamon és olyan jó érzés visszanézni a régi élet tükrét, látni honnan hova jut az ember, mennyi minden változott, történt azóta... :)

  "Az igazi

Amióta világ a világ, léteznek ideálok. Gondoljunk csak például arra, hogy már az ókori görögök is micsoda Adonisz-testű férfiszobrokat formáztak meg márványból.
            Én azt hiszem minden kornak és korosztálynak meg van a maga ideálja. Hiszen egy 60 éves nagymamakorú asszonynak nem valószínű, hogy ugyanaz az „álma”, mint egy 16 évesnek. Ahogy az ember öregszik változnak az elvárásai, csökkennek vagy éppen nőnek az igényei, megpróbálja reálisabban nézni a dolgot. Mert mik egy 60 éves asszony igényei pl.: egy társkereső hirdetésnél? Biztos anyagi háttér(nyugdíj) egy csendes kis lakás, és ha az illető úr egy fokkal szebb az ördögnél, már jó arra, hogy a további években eléldegéljen vele. A 25-40 éveseknek már: 2 diploma, autó, lakás, jó megjelenés, biztos anyagi háttér(nettó min. 100 ezres fizetés)kellene, amire lehetne építeni a jövőt, tervezni a családot, otthont. Viszont egy fiatal lánynak nem ez kell; szerelem, kaland, szórakozás. Ezek persze nagyon sarkított megfogalmazások, s talán egy kicsit túlzóak, de érzékeltetik a korosztályok igényeinek változását, amin egyszer mindenki átesik. Gyakran halljuk azt a szót „tinibálvány”, a fiúknál ez általában Britney Spearst, a lányoknál régebben DiCapriót jelentett, ezek is változnak pl.: Shakirára és Ben Affleckre. 13 évesen odavoltam Brianért a BSB-ből. De hol van már a tavalyi hó?! Ha ma meglátom egy pár évvel ez előtti klipjüket csak mosolygok és magamban azt kérdezem: mi tetszett nekem annyira ezen a kockafejű pasin? Összegezve a tinibálványok: zenészek, színészek örökké elérhetetlenek maradnak, de olyan jó egy kicsit beléjük szeretni!


            Amióta az eszemet tudom nekem egy magas, fekete hajú, kreol bőrű, kék szemű férfi volt az álmom, aki alól úgyszólván már csak a fehér ló hiányzik. Álomkép marad: tudom! Mert ha valaha is találnék ilyen férfit, előjönnének a belső elvárásaim. Legyen: okos, ügyes energikus, találékony (pl.: ha egy lakatlan szigeten ragadnánk) szorgalmas, kifürkészhetetlen, gyengéd legyen az ölelése (de a karja éppoly erős, mint amilyen gyengéd a szíve) a csókja tüzes és szenvedélyes, ja és szeressen! Szóval alapjáraton nincs ilyen pasi, ezek csak kislányos vágyálmok. De ha létezne biztos lenne hibája is pl.: lehet, hogy lusta lenne, büdös vagy ápolatlan, inna és dohányozna, hűtlen lenne vagy állandóan focit nézne a tévében és vedelné a sört… Pfújjj!..." (2002)

További találatok:
- 113 db macskás kép
- 19 db kutyás kép
- 23 szerelmes-fotós idézet a nagyvilágból
- 50 db khm... művészi pasis kép és egy egész mappányi Drew Fuller :)
- riportok és vizsga anyagok a rádiósképzéshez
- üzleti- és reklámterv már 2005-ből
- Családi mappák
- tananyagok
- régi (akkori) zenék (trance, dance, techno vol.összes, Scooter, Kyle M., ERA, Safri Duo, Brooklyn Bounce, SASH! stb.)

Akkoriban imádtam rajzolni, egy-egy zeneszám igencsak megihletett...
Ha megtalálom a FÉRFI rajzom feltöltöm, ígérem... :)

Azért voltak zsánereim...






Még egy mosoly... :)

Íme egy kis részlet egy 2004-es marketing- és üzleti tervből, amit 3 fős csapatmunkában készítettünk a Szinergia marketing évfolyamán, természetesen zéró tapasztalat és komolyabb grafikai szoftver nélkül... azonban a többi részlet miatt jelest érdemelt.

Mellékesen megleltem a bizonyítványom is. Akkoriban a szlogen és reklámszövegírás vonzott legjobban, kár, hogy sosem dolgozhattam a szakmában. Rögtön a suli után a Müpában kezdtem dolgozni, ennek lassan 11. éve.










2015. június 17., szerda

A teljesség igényével - a siófoki előadásom részletei

"Sziasztok, engem Oláh-Koppány Andreának hívnak! Lehet tegeződni?" :D

Amikor meghívtak ide a Womanity élmény napra, nagyon megtisztelve éreztem magam és azonnal lázasan elkezdtem keresni a megfelelő témát amiről beszélni szeretnék. Az örömömet azonnal megosztottam a családommal és a barátaimmal, akik persze különböző ötletekkel álltak elő pl. „A fém dobozok megjelenése, és annak hatása sörkultúrára.”(Feri)…igen, 300 nő biztos értékelné a témát :D …

Minden ilyen előadáson azt tanuljon, hogy legyen egy célod. Hogy legyen egy konkrét életcélod. Nincs? Hát az gáz…Sose add föl, menj előre, minden fejben dől el,tervezz, csináld, hajtsd végre! De mi van, ha nem tudod mit akarsz? vagy túl sok mindent akarsz egyszerre? Egy popsival nem lehet megülni két lovat, a nap 24 órából áll és stb. Mi segít hát? A prioritás és a ballansz. Az egyensúly. Bevallom én nagyon szeretem az ilyen napokat! Számos hasonló előadáson jártam és számos könyvet olvastam már, mindenhonnan kivettem azt, ami számomra a leghasznosabb. Beletelt egy kis időbe míg a sok dolog közül,ami engem érdekel ki tudtam kutatni mi is az ami maximálisan lázba hoz és amivel órákig szívesen töltöm az időmet.

Az idő egyik fontos tényezője, hogy véges. Ezt ugye senki nem vitatja. Mégis megpróbáljuk kijátszani, ahol lehet. Nemrég Szalay Ádám hírlevelében olvastam: az időgazdálkodás önmagában legalább olyan oximoron, tehát ellentmondásos kifejezés, mint a tiszta kosz vagy az élő halott. Ahogy Peter Drucker fogalmazott: "Nemigen tudunk gazdálkodni az időnkkel. A döntéseinkkel viszont igen." Az egyik nagyon jó módszer arra, hogy ne zakkanjunk meg, hogy adott időszakban mindig máshova helyezzük a hangsúlyt. Pl.: ha van egy fontos, 2hetes munkahelyi projekt, akkor gőzerővel odateszem magam, akkor ott vagyok 100%-os, de a ha annak vége a következő időszakban a családomé vagyok, vagy a hobbimé esetleg a barátoké, tanulásé. Ciklikusan kell váltakoznia a fontossági sorrendnek. A munkát lehetőség szerint ne vigyük haza, és a családi dolgokat ne vigyük be a melóba. Ezt férfi előadók hangoztatják, nekem még nem sikerült 100%-osan megoldani… A fókusz tehát kulcsfontosságú!

A legtöbb ember – én is – bele esik abba a hibába, hogy szeretné, ha szeretnék és emiatt átesik a maximalizmus felső határán, mindennek és mindenkinek meg akar felelni…
A média és a felgyorsult világ hatására sokakban van egy téves kép arról, hogyan is kéne élni és mik a fontos dolgok az életben. Első sorban legyél szuper fitt, sportos és egészséges, lehetőleg modellalkatú. Legyen egy szuper okos, szuper csinos társad, álom családod, jól fizető álom melód, álom házad, álom autód, vegyél részt fantasztikus nyaralásokon eseményeken, ugyanakkor légy toppon minden emberi kapcsolatodban és feladatodban.             MINDIG!
Erről eszembe jut Dr. Almási Kitti egyik előadásán arról beszélt, hogy azok a nők, akik sok romantikus regényt olvasnak gyakran ugye ide menekülve egy laposabb házastársi kapcsolatból, gyakran azért koppannak, mert a regények és filmek hatására folyton arról a  szenvedélyes, ruhaletépős, falhozcsapós, frenetikus numeráról ábrándoznak, amiben mindenki azonnal és maximálisan a toppon van, szinte vég nélkül. Tisztelet a kivételnek, - ha csak nem az első hónapban vagyunk - a valóságban pár év, egy átdolgozott hétköznap után és mondjuk a nyári 35°-ban ez nem így működik. Csendes ráhangolódásra, igazi szeretetre és odafigyelésre van szükség, így lesz sokkal intimebb egy kapcsolat. Miért lenne ez másképp, ha önmagunkról van szó?
Persze a szenvedély és a spontaneitás, ha úgy tetszik rugalmasság is nagyon fontos.

(Kasnya-sztori) Attól, hogy ez az ember mert bohócot csinálni magából felébresztett bennem valamit, amire évekkel később jöttem rá…Baromira nem kell tökéletesnek lenned ahhoz, hogy szerethető légy, csak a saját belső tökéletességigényednek megfelelően kell fejlődnöd, a magad tempójában tégy meg minden tőled telhetőt, anélkül hogy beleszakadnál. Ha van egy utad,. valami hív. Valahogy minden könnyedebben megy, egyszerűen eléd jönnek a megfelelő lehetőségek, s ha okosan bánsz velük, haladsz előre Sokszor nem is veszed észre, csak utólag rakod össze az eseménymozaikokból a teljes képet.
Apropó kép. Nagyon fontos az önmagunkról alkotott kép, mert amilyen vagy belül az kisugárzik. Közhelyes, de igaz és az az érdekes, hogy a dolgok valójában semlegesek, csak mi ruházzuk fel tulajdonságokkal, minden azon múlik, hogyan közelítjük meg, azaz minden rajtunk múlik. Vida Ági azt mondja: A késsel is lehet kenyeret vajazni a gyerekeknek, meg embert ölni. Attól még a kés önmagában nem jó vagy rossz, csak egy eszköz.
Minden reggel azzal kelek: Ma valami csodálatos dolog fog történni velem! – Brian Tracy ÉS ARRA FÓKUSZÁLUNK, MEGLELJÜK A JÓT! 

Mire akar tanítani engem ez a helyzet és hogyan hozhatom ki belőle a legjobbat?
Idén szeptemberben lesz 13 éve, hogy kerekesszéket használok. Ez bőven elég idő volt arra, hogy elgondolkodjak bizonyos dolgokon. Nem mondom, hogy mindig könnyű volt így élni, bőven akadtak hullámhegyek és hullámvölgyek. Igazából sosem tartottam magam hurráoptimistának, de ahelyett hogy azon puffognék, hogy milyen sok a kátyú az életben és az utakon egyaránt, hogy miért nem jön az a fránya busz a -10 fokban vagy megint nem érem el a Nutellát a szupermarket felső polcán, most arról szeretnék írni, mi az a jó, amire ráleltem, amit megtanultam a kerekesszékben. Ezeket a pontokat ITT olvashatod!

Az én családomban az a szokás, amit minden körülmények közt igyekszem tartani, hogy bármi is történt napközben, bármin is  zördültünk össze, nem alszunk el haraggal, lefekvés előtt békülünk. Szeretettel, jóérzéssel és nyugalomban lépünk át álomországba. Ez vonatkozik a férjemre és a lányomra is.

Bagdi Bella után szabadon, egyik este a mese után, miközben a buksiját simogattam, lassan, csendesen, mintegy altatóként ezt mondtam neki: „Szeretet van. Boldogság van. Béke van.” – ezt újra és újra kérte, míg végül mosolyogva aludt el. A hónapok folyamán az esti mondóka fokozatosan kibővült, s ma már együtt mondjuk:
„Szeretet van. Boldogság van. Béke van.
Anya és Apa mindig szeret.
Bármire képes vagyok!
Bátor vagyok a sötétben!
Megállíthatatlan vagyok!
” – a szeretet van időnként szeretem magam-ra cserélődik, mikor, hogy tartja kedve…


Az előadást egy közös gyakorlattal zártuk, ennek részleteit azonban már csak azok tudhatják,akik megtiszteltek a jelenlétükkel... ;)

****
Színmámor
Ez a viaszfestményem színes viaszkockákkal és egy vasalóval készült.
Hihetetlenül szép és egyszerű technika és valami fantasztikusan pihentető kikapcsolódás!


A teljes hétvégéről hamarosan részletesebben is írok!


2015. június 9., kedd

10 perc pihi - avagy női agy, férfi agy :)




Alkalmanként eljárok egy nagyon kedves ismerősömhöz masszázsra, s miután jól kiélveztem a szakszerű dögönyözést, ő 5-10 percre még magamra hagy a kellemesen hűvös,  illatos, gyertyafényes, intim-sötét masszázsszobában, miközben valami relaxáló természethangja esetleg ír vagy keleti zene szól. Lazítani, elengedni magam.  Múltkor hasalok a masszázságyon, lóg az arcom a lukba és lazítok. Azon kapom magam, hogy… mindjárt vége az énidőnek. Szedjük össze miről is fogok a Womanity-n  beszélni… még hogy a „Az fém dobozok megjelenése, és annak hatása sörkultúrára.”(Feri)…igen, 300 nő biztos értékelné a témát :D … - fejben szerkesztek - …. be kéne jelentkezni Xénihez frizurászkodni, pénteken még talán beleférne…és mit fogok felvenni? Mert hát ez kardinális kérdés – láttam valami cukit a szemem sarkából a H&M-ben…vagy a C&A-ban? mikor bejöttem…nem is tudom... lehet, hogy már Erika is vett valamit (ő az a stylist,akit nem rég ismertem meg egy rendezvényen)… erről jut eszembe a fürdőruhát elő kell keresni a kicsinek, mire lemegyünk Siófokra, medencés buli lesz… keresni….elő kell keresnem a szakszervezeti papírt Gábornak…jaj, és Andreának se felejtsem el, holnap átküldeni a gasztrocikket…holnap már csütörtök… Anyuékat felhívni…T-mobile, telefonszámla...a lakbért is utalni kell...csütörtök... angol házi, tankönyv, munkafüzet a… témazáró… Istenem, mindjárt vége, el se hiszem! :)…  Mariettának is intézem a meglepi csomagot, jó lenne személyesen… folyton az az időhiány…lassan 1 hónapja kergetem vele…nem baj, nem romlik…a postán feladtam Évinek  a szivacskönyves Kisvakondot, meglepetés lesz, kíváncsi vagyok mit szól hozzá… épp egy hónapos a kisfia… Istenem,de cuki… hmm…rég volt a lányom ilyen pici baba… mostanában mindenki fiút szül... Annának, a főbérlőnknek is most született meg a második, édes kis tökmag… szeretnék egy kisfiút is, a testvér jó dolog… hihi… szandál kell a kicsinek, mire lemegyünk…talán Deichmannban… hmmm…olyan jólesne egy jegyes kávé…de otthon olcsóbb… be kéne mennem a mellettünk lévő boltba kávékapszulát venni, de valami vacsi is kéne pluszba, mert mire hazaérek ott lesznek Apósomék (jaj, rémes állapotban van a lakás, lehetnék jobb háziasszony)...de előtte beugrok a Libribe, megnézem az új Stephen King könyvet a férjemnek,amit a…. Kopp-kopp! Na sikerült kipihenni magad, Drága?- kérdi Ildi, lejárt a tíz perc „pihenő”.



Ekkor eszembe jutott Mark Gungor videója. Jót mosolyogtam magamon... :)


Azért egyszer kipróbálnám a "semmidobozt"...


2015. június 2., kedd

Fogyi-sokk - egy régi történet

Egy lány igaz története-
Egész életében „egészségesnek” nevelték, integrált oviba és suliba járt. Nem igazán fogta fel, mi az, hogy sérült, fogyatékkal élő. Jó-jó, nem tudott járni, csak, ha kézen fogva vezették és heti vagy 2heti (vagy még ritkábban) a szülei elvitték a Pető Intézetbe tornaórára, ami a végén már sokkal inkább átment beszélgetősbe és pályaválasztási tanácsadásba. Kisgyerekként még csoportos foglalkozásra járt, de ott a maximalizmusa miatt annyira el volt foglalva a gyakorlatai tökéletes kivitelezésével, hogy nemigen foglalkozott más gyerekek fizikai állapotával. Bár oviban volt egy végtaghiányos csoporttársa, akinek a keze egy része nem fejlődött ki, különösebben nem kavarta fel az eset, ugyanúgy játszottak, mint bármely csúszó-mászó óvodás… Elsőben aztán megérezte a dolgok szelét, hiszen a suliban már „nem illik” kúszni-mászni vagy nyusziugrásban közlekedni. Bár bottal próbálkoztak, a kerekesszék számára mumus volt, az anyja is ódzkodott tőle, kamaszkora elején azonban mégis szereztek egyet, mert így egy-egy hétre el tudott jönni a nagypapáékhoz nyaralni, és hát körúti kirakat-nézegetős séta meg a Gellért-hegyi kilátó elég csábító ajánlat volt ahhoz, hogy beleüljön a székbe és megkíméljen mindenkit attól, hogy egy kétoldalt kézen fogva vezetett, féllangaléta kamasszal kelljen totyogni. Gyorsabb, ha úgy tetszik gördülékenyebb megoldás volt no. Az egyetlen dolog, amit nem szerette ebben, az emberek szánakozó tekintete. Akkor ugyanis még nem értette az okát és nem találta értelmét, hiszen nem érezte úgy, hogy őt sajnálni kéne. A paradox az, hogy nem a kerekesszéktől érezte magát rosszul, hanem az általa kiváltott reakcióktól. Egyszerűen cikinek érezte a széket, mert igazán akkor tűnt másnak, ha benne ült.
(Persze voltak a dolognak vicces oldalai is, pl.:mint amikor elmentek piacra és 6 pár ingyen zoknival meg 3 csini bugyival tértek haza, mert többen meg akarták ajándékozni a „valószínűlegmotorbalesetes” helyes kis kamaszlányt… J )

Hermina – Tisza-villa 1999


Az igazi „fogyivagyoksokk” akkor érte, amikor vidéki középiskola híján, felkerült a fogyi-gimibe a Herminára, ami akkor még a Városligetben a Tisza-villában kapott helyet. Első emlékei egyike egy kistermetű, elektromosszékes fűzöld hajú fiú, aki ahelyett, hogy órán lett volna a folyosón sakkozott… Nem, ez a többedik emléke már, a vizsgázós korszakból.
Az első, a beköltözés napja. Az első teljes nap kerekesszékben. Rémület! Soha senki nem tanította, hogyan kell használni a kerekesszéket, otthon a lakásban el se fért volna vele és ha nyaraláskor belekerült, általában tologatták.  Beköltözéskor még kicsit fájószívvel, de jó hangulatban köszönt el a szüleitől.  Fél napig volt kollégista. Sosem felejti el, az emeleti nagy közös társalgóban annyiféle különböző sérültségű diák és bentlakó volt, amennyit és amilyet addig egész életében nem látott. Végtaghiányok, deformitások, különböző – számára ijesztő - segédeszközök, ilyen olyan járművek, enyhe vizeletszag, hangos vagy épp halk, számára szavaérthetetlen emberek… tévéztek. A Paula és Paulinában épp elveszett (vagy elrabolták?) Carlitost… Drámai zene… Kétségbeesés. Levegő kell…most! Elindult a folyosón, szándékai szerint a társalgón át a nyitott osztályteremig, ahol látta, hogy van egy erkély, s odakinn még zöldek a fák. Tekerte a szülőszék fazonú (térdek jóval csípővonal felett), pár számmal nagyobb GySGy-ben, bénázott. Ekkor jött hátulról  Gyula, akinek a kézfejeit és alkarját a fiatalkori vagánykodás általi magasfeszültségű póznamászás erősen roncsolta – valószínűleg jószándéktól vezérelve – „Várj, segítek!” felkiáltással nekifutásból megindult vele, majd akkorát taszított rajta, hogy kontrollvesztetten átszáguldott mindhárom helyszínen, majd a parkettás osztályterem és erkély közti viszonylag nagyobb küszöb fogta meg, a két első kiskerék neki csapódott, de a lendület továbbvitte a széket úgy 30 fokkal megborult előre, ami érzésre olyan, mint mikor az ember satuféket nyom és viszi a lendület… a lány a másodperc töredéke alatt ösztönösen hátradőlt… alapállásba puffant vissza a kerekesszék. Halálfélelem. Sokk. Reszketés. Vissza a szobába, magzatpózban az ágyra. Sírógörcs. El akarok innen menni! Az épnek tűnő szobatársnő szólt a nővérnek, aki bejött, hogy ágyazzanak meg. Mint mondtam semmit nem tudott, tanult meg mit, hogy kell csinálni a székből, persze nem ment és még bőgött is. Erre a nővér „megvigasztalta” (gondolom az ottaniak már hozzászoktak a humorához), hogy tulajdonképp mindegyis, mert ahogy így rá, meg a gerincferdülésére néz, úgyse éli meg a harmincat, mert összenyomódik minden szerve… (Tavaly a 30.szülinapján azért nyelt egy nagyot, mikor felidézte a történetet. I’m a survivour! - gondolta.) Amikor a nővér megkérdezte mi baja, a lány elnyüszögte, hogy neki ez így sok(k), a hely, a helyzet, az emberek. Erre amaz elkezdett magyarázni az unokájáról, hogy neki sokkal rosszabb, mert nyáron leharapta a fél? arcát egy kutya és mindenáron meg is akarta mutogatni a fotóját (hogy a harapás előtti vagy utáni állapotot, azt nem tudni), de a lány akkori idegállapotába ez már igazán nem fért bele! A szobatársnő a segítségével lement a földszinti kártyás telefonhoz és felhívta az apjáékat, még épp nem hagyták el Pestet. Persze az összes eszközzel próbálták maradásra bírni, de a lány csak csüngött az apján, mint egy kismajom és bedobta a legrosszabb mondatot, amit gyerek csak mondhat és komolyan is gondolta: „Ha nem viszel el, öngyilkos leszek!!!” Ki meri ezt kockáztatni? Mindenki csalódott volt és szégyellte a lány viselkedését. Hazamentek. A lány pár napig még éjjel villanyfénynél aludt, nappal keveset beszélt, bambult maga elé, mint egy tuja és időnként rá jött a hangnélküli sírógörcs (amit az anyja nagyon gyűlölt), részben az átélt élmények, részben a szégyen miatt, amit azért érezett, mert rájuk, a szüleire szégyent hozott.
A lány ezután 3 évre magántanuló lett, évente 1x3 napra járt fel vizsgázni. Jól tanult, feldolgozta. Elhatározta, hogy soha többé nem fogna szégyenkezni miatta és ő sem maga miatt.
Azt hiszem sikerült. Mára ez a lány felnőtt, és most itt gépeli ezeket a sorokat nektek.

Ma, a 10milliószoros napon, azért írtam le ezt a történetet, mert elengedtem és ma felnőtt fejjel, tulajdonképpen hálát adhatok ezért a sztoriért, mert nagyon sok tapasztalat és esemény elindítója volt.
Hálás vagyok:
- a családomért, hogy kiálltak mellette és azért, ahogy életre neveltek
-  amiért kaptam egy kis gondolkodási időt
- hogy képes voltam erőt meríteni, összeszedni magam és észérvekkel meggyőzni Apámat, hogy a „nagy jelenet” ellenére engedjen vissza koleszosnak, az utolsó évben (Egyébként azóta Bp.-n élek, mert a suli után önállósodtam.)
- amiért az évek folyamán ilyen sokféle különleges emberrel ismerkedtem meg, és rájöttem, hogy a segédeszköz, bár sokszor hat otrombának, ugyanolyan tárgy, mint a többi (mellesleg ma már egyre dizájnosabb)
- amiért a visszatérés kapcsán befejeztem a sulit, barátokat szereztem, köztük a férjemet, akinek az én gyönyörű kislányomat köszönhetem!

Te miért vagy hálás?


Évekkel később, 2013-ban pontosan 13 okot találtam arra, hogy miért is "szeretem" a kerekesszékem...


Lássuk mindennek a pozitív oldalát!
Ezen a szép napsütéses reggelen elgondolkodtam....s most megosztom veletek...13 ok, amiért "szeretek" kerekesszékes lenni:
- mindig van helyünk a tömegközlekedésen, moziban, színházban
- környezet- és pénztárcabarát módon, benzin nélkül kilométereket tudunk megtenni
- ülve járók vagyunk :)
- aki aktívan teker eleve sportosabb, egészségesebb életet él
- az átlagembernél gyorsabban jutunk le a lejtőn...
- anélkül tudunk táncolni, hogy fel kéne állnunk
- ha elfáradunk nem kell külön leülnünk
- lassabban kopik a cipőnk
- speciális igényeinkkel folyamatosan fejlesztjük a környezetünket (egy akadálymentesített járdaszegély vagy épület valójában mindenkinek könnyebben használható)
- pozitív példamutatással megváltoztathatjuk az ép emberek hozzáállását a fogyatékkal élőkhöz
- jól kijövünk a gyerekekkel és az állatokkal, hiszen az ő szemszögükkel is látjuk a dolgokat
- Kb. 100-120 centiméteres magasságból sokszor olyat is meglátunk, amit más észre se vesz
- a lapos popsi nem probléma...:)