Nehézségből a Győzelembe!

Szombaton részt vettem egy eseményen, a Pozitív Gondolkodók Napján – Nehézségből a Győzelembe.
A belépőt még decemberben nyertem a LifeDirector oldalán, már akkor előre örültem neki, hisz épp szemeztem a rendezvénnyel!  :)
A helyszínt illetően teljesen el voltam tájolva, mert azt hittem a Lurdy házban lesz, ami ugye akadálymentes, ehelyett a a Best Western Hungária Hotelben került megrendezésre.
A móka kedvéért pénteken derült ki, hogy a konferenciaterem félemeleten van, ahová lépcsőn kell felmenni. Felhívtam hát a szállodát, hogy találjunk ki valamit, hogyan juthatnék fel oda kerekesszékkel? Úgy sejtettem, hogy a többszáz fős termek cateringjét valószínűleg nem a lépcsőkön cipelik fel… A megoldás az lett, hogy egérúton közlekedtem, azaz olyan backstage részen jártam, ahová csak az ott dolgozók tehetik be a lábukat. Bár mindenhova hosszabb időn belül jutottam el, igazából nagyon élveztem ezeket a „titkos” utakat! :)
A konferenciaterem és a kiállítók a félemeleten voltak, az étterem pontosan alatta egy szinttel lejjebb, a mozgássérült mosdó viszont totál máshol, a recepció mellett, szóval a kacskaringós lejtőkkel és emelkedőkkel tarkított utakon sok mindent láttam… pl.: a backstagen eldugott és még teljes díszben álló (mű)karácsonyfát, dolgozói üdítő és kávéautomatát, de a legizgibb számomra mégis a konyha volt. Egyből eszembe jutott róla Gordon Ramsey Pokolkonyhája…a hatalmas, forró levegőjű konyha, a káromkodó séfek, a sürgés-forgás közben dudorászó, éneklő konyhai dolgozók, gyönyörű edények, gépek, illatok… így jutottam át az étterem egy külön termébe, ahol egy szál magam egy hatalmas 8-10 személyes körasztalnál, elfogyasztottam egy mennyei gulyáslevest. Visszafelé megkértem egy konyhán dolgozó hölgyet, hogy kísérjen el egy darabig a meredek lejtők miatt. Azt mondta 26 éve dolgozik a szállodában, de nem ismerte azt az útvonalat, amin én közlekedtem A-ból B-be… :D

A program maga egyébként nagyon színvonalas volt, aki a téma iránt érdeklődik sok új információval gazdagodott. Jókai Anna előadása nagyon mai és megindító volt. Az 82 éves írónő volt az egyetlen, aki ülve tartotta meg az előadását, papír és mindenféle jegyzet nélkül, kútfőből és szívből jöttek a gondolatai, tanácsai.
„A pozitív gondolkodás nem azt jelenti, hogy nyihogva-nyehegve nem veszel tudomást a gondokról, hanem hogy miután mélységesen átélted a fájdalmad, problémád, képes vagy felállni belőle. ” ~ Jókai Anna

Vida Ági, aki arra specializálódott, hogy kismamáknak oktat és segít online-vállalkozásuk beindításában, a Díj az Európai vállalkozások ösztönzéséért Nemzeti díj (2014) első magyar díjazottja. Pszichológusként szuper vizuális, „bogaras” prezentációval motiválta a közönséget, hogy merjék megtenni az első lépéseket saját céljuk, álmuk megvalósításáért.
 A programon egyébként nyolc előadót hallgathattunk meg kisebb-nagyobb szünetekkel. A pihenők alatt többen megszólítottak a közönségből, hogy láttam ám a Ridikülben, mikor lesz legközelebb? Ez jól esett. :)
Három körül, szegény Kriszti barátnőm, már nagyon lefáradt, de meggyőztem, hogy maradjon, mert most fog igazán feltöltődni…
 A két favoritom, aznap a két utolsó előadást tartotta. Az Önfejlesztők karácsonyán volt szerencsém sokat beszélgetni Szalay Ádámmal, aki nagyon kedves, közvetlen személyiség, s tőle kértem tanácsot, hogy induljak el az utamon, ha én is motivációs előadásokat szeretnék tartani. Most szombaton mosolyogva és két puszival köszöntött, majd kedvesen hozzátette:
- Többet, nem foglak összekeverni senkivel! – ez felért egy bókkal. :)

Előadása lendületes, közérthető és szórakoztató volt, rengeteg jó példával arra „hogyan ne szúrd el…”.

Ádám után Tonk Emil következett. Még az előadása előtt odalépett hozzám, azzal, hogy épp a napokban mesélt rólam valakinek… Remélem, csak jót… :) és valóban Emil ilyen, vagy jót vagy semmit. Folyton derűs, mosolygós, mindig van egy jó vicc a tarsolyában, mindemellett ravasz róka a szakmájában.

„Tudod mi a kétharmad? Amikor két farkas meg egy bárány közösen eldöntik, hogy mi legyen a vacsora. ”

„Idősebb pár vacsorázni megy: Szívem, vegyek fel melltartót? -kérdezi a nő

Igen Drágám, elég nagy a sár odakint. ” ~ Tonk Emil

Szünetekben sokat beszélgettem a kiállítókkal, persze Topor Ágival nincs nehéz dolgom, már 3. éve ismerem, de ez egy hosszú történet… :) Ági a LifeDirector mellett jelenleg offline marketinggel foglalkozik, és hamarosan megtartja élete első egész napos tréningjét. Beszélgetéseink alkalmával úgy érzem mindketten sokat tanulunk egymástól. Elmeséltem neki, hogy írtam az egyik nagyobb trénernek, hogy szeretném elvégezni a profi előadóképző tréningjét, de mivel annak ára jelenleg nem áll rendelkezésemre, alkuként azt ajánlottam, hogy ledolgozom nála előadásban, oktatásban. Bár a tréner maga mondta, hogy a privát elérhetőségére (és a rendszer jelentése szerint látta az üzeneteim), a mai napig nem válaszolt. Az egészben csak ezt tartom inkorrektnek, mert a nemleges választ elfogadom, hiszen akkor megtiszteltük egymást válasszal… Ági azt mondta, engedjem meg neki, hogy ember legyen, engedjem meg, hogy hibázzon (lehet nem erőssége a válaszadás). Igaza van, nem ér annyit ez az egész, hogy bántson. Elengedtem… és akkor, még aznap történt valami. Három másik előadó a támogatásáról biztosított! Ági továbbra is a tanácsaival segít, Szalay Ádám szívesen lát a Sikerkód képzésein, Tonk Emil pedig maga ajánlotta fel a segítségét a felkészítésemre, mielőtt megtartom az első előadásomat! Ez fantasztikus!
Hihetetlen lendületet, motivációt érzek és tudom, hogy elérem a célom!

RIDIKÜL... és minden, ami belefér :)

A Ridikülös szereplés és az online cikk kapcsán, ránéztem a saját nevem alatt belinkelt blogomra, hihetetlen, hogy lassan egy éves az utolsó bejegyzésem, pontosabban márciusi. Pedig annyi, de annyi minden történt a 2014-ben is, és úgy érzem rengeteget változtam, fejlődtem, tanultam és tapasztaltam. És igen, igen Reni tudom, hogy még mindig lógok a Nőnapi önbizalombomba és a Csernus-próba kiállásának történetével, dátumot nem ígérek, de bepótolom. :)
A Ridikülös felkérés egyébként egészen váratlanul jött. Épp családi névnapozás volt, amikor vasárnap este fél nyolc körül megszólalt a telefonom, de nem tudtam felvenni, később láttam meg az ismeretlen számról jövő hívást. Amikor felmentem a facebookra, akkor láttam meg, hogy még aznap korábban írtak nekem üzenetet, hogy s.o.s. keresnek, majd egy nagyon kedves ismerősöm s.o.s. írta, hogy keres egy munkatársa s.o.s. … Szóval jól be lettem sózva :D
Végül sikerült beszélnünk Laurával, aki megkérdezte van-e kedvem másnap forgatni velük, 11 órára értem küld egy autót, a helyszínen lesz fodrász, sminkes, stylist…. Hohohohóóóó, ok, de mi a téma? – kérdeztem. Előítéletek – hangzott a válasz. Ezután annyira megtaláltuk a közös hangot, olyan barátságos és kedves lány volt, hogy vagy 40 percet beszéltünk telefonon.  Laura egyébként az életben pont olyan, amilyennek a hangja alapján elképzeltem csillogó tekintetű, kedves figyelmes, mosolygós és maximalista, akit a lelkesedés és őszinte szenvedély hajt.
Tudtam, hogy ilyen hirtelen nincs felkérés, tehát valószínűleg beugrós vagyok, hogy ki helyett az meg se lepett. Azon viszont jót mosolyogtam, mikor másnap az öltözőben megláttam Ritát. A szerkesztőség úgy bebiztosította magát, hogy rögtön két beugrót kért fel, így rendhagyó módon négy helyett aznap öt vendég szerepelt. Ritával könnyű dolgom volt, mert annyira különbözőek vagyunk, hogy remekül kiegészítjük egymást, így ment ez egész évben a RÉV(Rehabilitáció Érték Változás)rendezvényeken is.  Almási Kittit önképző előadásokról és az Angels’ Army rendezvényekről már ismertem, Fatima és főleg Bagi Iván újdonság volt számomra. Az egész forgatás maga, megdöbbentően természetesen zajlott. A kezdeti minimális kameraláz után, mi „civilek” is gyorsan feloldódtunk és a beszélgetés a középsúlyos téma ellenére gördülékenyen, megszakítás nélkül zajlott. Azt hiszem mindannyian kellően meg tudtunk nyílni ahhoz, hogy létre hozzunk egy olyan őszinte, mégis bensőséges légkört, amiben a lelkileg sokat próbált Iván is meg tudott nyílni, persze ő ezt már az előadóművészek profizmusával tehette, de nagyon emberien. Hite ellenére , ő egy tiszta tekintetű ember, könnyű volt a szemébe nézni (mondjuk én pont szembe is ültem vele, Jakupcsek Gabi mellett :D) De szeretem az olyan embereket, akik kiállják a másik tekintetét, ilyenkor örülök a személyes találkozásnak.

Őszintén, a vetítés napján kezdtem picit lámpalázas lenni...ilyen hosszú műsorban még nem szerepeltem, kíváncsi voltam a vágásra...(ez a filmszakirányos diploma ártalma.) Az igazsághoz hozzátartozik, hogy bár civilként voltam ott, a rendező, a hangosító, a szerkesztők, a gyártásvezető, a fotós, a fodrász, a sminkes még az egyszerű asszisztens is, mindenki annyira kedves, figyelmes és profi volt, hogy cseppet sem éreztem úgy, hogy beugrók, vagy másodlagos szereplők lennénk ebben a történetben. A stúdióban mindent akadálymentesen meg tudtunk oldani, csupán egy-két kábelkötegen kellett átugratnunk. Jakupcsek Gabi segített, és színpadról a rámpán lefelé megállapítottunk, hogy kerekesszéket lejtőn navigálni csupán annyira nehéz, mint egy babakocsit (persze magassarkúban nehezített a pálya :)

A műsor címével (Előítéletekkel élni) ellentétben nekünk kerekesszékeseknek volt még egy bájos csavar a forgatásban, - kérlek lássátok magatok előtt vizuálisan- : mindegy, hogy fotelban vagy kerekesszékben ülünk, egyenlőek vagyunk! Remélem, hogy sikerül(t) még egy lépéssel közelebb hozni egymáshoz a nézőpontokat, az embereket! Összességében elmondhatom, nagyszerűen éreztem magam!

Ugyanakkor távol áll tőlem, hogy egy kedves ismerősömet idézzem „hogy egy kedves béna legyek a képernyőn”, aki csak a szereplés kedvéért van ott és jól mutat, ha mosolyog! Már régebben elhatároztam, csak olyan felkérést, szereplést vállalok el, ahol úgy érzem van mondanivalóm és van értelme annak, hogy nagy nyilvánosság elé állok/ülök. :)

Ez a műsor ilyen és úgy érzem nem bántam meg, hogy elvállaltam. Ha olyan téma adódik, és hívnak bármikor szívesen megyek. Megvallom, rejtett vágyam, hogy kevésbé specifikus témákhoz is merjenek minket hívni, megszólítani. Itt pont jól jött ki. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptam rokonoktól, barátoktól, ismeretlenektől is. A nagymamám azzal hívott fel, hogy miután látta a műsort, felhívta a Keresztanyám, akit felhívtak a csákvári üdülő telekszomszédok, hogy látták a nagymamám unokáját (élőben utoljára kb. 10évesen) a tévében és milyen fantasztikus, hogy így éli az életét, dolgozik, tanul, családja van és…és…és… szerencsére sokan vagyunk ilyenek. ;)

Ma reggel felhívott egy eddig ismeretlen hölgy, aki egy kollégámtól kérte el a számom, mert a stílusommal, a mondanivalómmal az anyukájára emlékeztettem, aki szintén évekig kerekesszékes volt. Beszélgettünk hosszasan, megígértem, hogy tartjuk majd a kapcsolatot.

Minden nyilvános szereplés után kapok visszajelzést, hideget-meleget. A negatívat már megtanultam kezelni, a pozitív szeretethullám azonban egészen más, bizony azt is tanulni kell, hogyan engedjük be. Részemről imádok adni, aki közelről ismer tudja jól.
Már egy ideje megfogalmazódott bennem a döntés, hogy szeretnék motivációs előadásokat tartani. (Itt most kifejezetten nem a sorstársi tanácsadásra gondolok!)

Lassan 4. éve kísérem figyelemmel a hazai motivációs előadókat, elhatároztam, hogy olyan mentort választok magamnak, aki valóban azt teszi, amit mond és távol áll tőle a hangzatos, látványos légvárak építése. Külföldi előadók közül Brian Tracy és Louise L. Hay abszolút kedvenceim és példaképeim!

A magyar önképző napok, konferenciák, workshopok szünetben az elején a motivátorokkal készítettünk egy közös képet, ezek a képek avatott szemnek sokat elárulnak az adott ember személyiségéről. Volt olyan motivátor, aki megmutatta, milyen a muszáj-mosoly, amit az ember évekig gyakorol a tükör előtt, ahogy az előadásban is említette. Akkor nem tudtam eldönteni, hogy a kerekesszékem feszélyezi vagy, hogy „le kellett” guggolnia mellém, vagy csak a sokadik voltam, aki aznap megszólította. Bevallom, akkor ez kissé frusztrált, azonban elhatároztam továbbra is eljárok rendezvényekre, és figyelemmel kísérem a ő előadásait is, mert úgy éreztem az erős stílus mellett többet lehet tanulni, mint a bűbáj modorral el(ő)adott könyvszöveggel.

Ősszel Asel Sydykova egy napos szemináriumán vettem részt, ahol egy játékos feladat keretein belül 8 perc alatt adok-veszek alapon 16 tulajdonságra kellett aláírást szerezni. A teremben lévő több mint 200 ember közül kellett megtalálni azt, aki rendelkezik az adott tulajdonsággal. Míg a többiek mérgezett egérként rohangáltak és kapkodva kérdezgették egymást, tudtam, hogy nekem más megoldást kell találnom…  Odamentem hát a hangosítókhoz, szereztem egy mikrofont és belekiabálva eladtam a tulajdonságokat. Asel szerint 50 külföldi előadása során én voltam a második, akinek eszébe jutott alternatív megoldást találni. :)

Ugyanezen a rendezvényen Asel önkénteseket kért a színpadhoz (rólam tudvalevő, hogy minden ilyesmiben benne vagyok :) ) a feladatot csak ott tudtuk meg: a jelentkezőknek egyesével fel kellett menni a színpadra  és egy ad hoc bejátszott zenére improvizálni valamilyen táncot, amit a teremben lévő 200 ember utána táncol! Szerintetek? :)
Még jó, hogy megmaradt valami emlékeimben a Miss Coloursos szépségversenyen előadott koreográfiáinkból. A végén minden önkéntes felsorakozott a színpadra és a közönség a taps hangerejével értékelte a produkcióját.
Hiszem, hogy az embereknek szüksége van a komfortzónatágításra és az alternatív feladatmegoldások, utak keresésére, mert ez sokat lendít az egyéni motiváción és siker(élmény)en. Ebben szeretnék segíteni!

Őszinte kíváncsisággal, nyitott szívvel és elmével várom, mit hoz a 2015-ös év?!  :)