2013. január 11., péntek

Miss Colours Hungary 2013… dilemma





„Kaptam egy sugallatot, hogy induljak a Miss Colours Hungary 2013 kerekesszékes szépségversenyen... Már tavaly is többen kiposztolták nekem (ami egyébként nagyon jól esett), bár magamtól eszembe se jutott volna. Akkor elblicceltem, hiszen pont a verseny napjára, febr.27-re voltam kiírva Emma Flórával, így lazán mondhattam, hogy inkább meghagyom másoknak a lehetőséget... :) Idén ismét megtaláltak a versennyel, és bevallom elgondolkoztatott. Nem a magamutogatás, hanem a felvállalás lehetősége miatt, mert fontosnak tartom, hogy minél többen felvállaljuk, hogy igen, lehet így élni és nem csak boldog emberként, hanem NŐként, ráadásul a szerepvállalással újra ráirányíthatjuk a figyelmet a még mindig gyerekcipőben totyogó akadálymentesítés fontosságára! Ugyanakkor megnéztem a tavalyi versenyzőket, a többség balesetis és mint tudjuk én nem az vagyok, ráadásul a gerincferdülésem se javít az összhatáson...nem tudom lenne-e így esélyem... mit gondoltok?” – tettem fel a kérdést az arckönyvös ismerőseimnek.

A sugallat idén - többek között – Kepes Ágitól, a Kepes Hostess vezetőjétől érkezett, aki ugyebár egész nap szép külsejű, intelligens, jó modorú emberekkel foglalkozik, s ha ő meglátott bennem valamit, azért az imponáló – nem is kicsit.
Legnagyobb meglepetésemre rövid időn belül több mint 45 hozzászólás érkezett! 














Hát bevallom éjfél körül mikor elolvastam a hozzászólásokat, nagyon jól esett főleg olyanoktól, akikkel már nagyon rég találkoztam, mégis bővebben elmondták a véleményüket! Külön mosolyt csalt az arcomra, hogy életem majdnem minden szakkaszából megtalált most valaki: általánostól a középiskolán át, a fősuliig, barátok, iskolatársak, tanárok, mentorok és angyalok a műhelyből!  Amikor kiírtam a posztot nem gondoltam, hogy ennyien reagálnak majd rá, őszintén meghat a kedvesség és ez a hatalmas belém vetett bizalom, amivel óriási energiát adtatok a rajthoz! Ezek után úgy érzem kötelességem "lobogót ragadni" (ahogy Bendegúz barátom írta). Drukkoljatok ez után is! 
Puszi

2 megjegyzés:

  1. Andi Angyal! Ne kötelességből csináld mert nem másoknak kell megfelelni. De másoknak örömet tudsz okozni vele. És ez benne a szép. Menj el. Nem veszítesz semmit, már csak azért sem, mert már bizonyítottál az angyal műhelyben.

    VálaszTörlés
  2. Csevi, köszönöm a biztatást! :)
    Puszillak

    VálaszTörlés