Generációk a lépcsőn

Bár körülöttem majdnem mindenki füstölög, én nem dohányzom. Ennek ellenére alkalmanként monitorszünetet tartok, mert ha a bagósok óránként kimehetnek 10 percre a levegőre, akkor én is.
Bár időnként megcsap egy kis friss, dunai fuvallat, jó levegőnek azért nem nevezhető a többsávnyi autóút, a vasút és a Rákóczi híd forgalma mellett.

Ilyenkor, míg jó idő van és délelőtt odasüt a nap, a porta melletti rakodó teraszra megyek ki pihenni. Csendesen elmélkedem, relaxálok és próbálom a nap utolsó D-vitamin sugarait magamba szívni. Nézem a forgalmat. Ha olyanom van, megszámolom a piros autókat, vagy az egy percen belül biciklivel arra haladók számát… Látom az embereket. A villamosról fel-le tóduló tömeget, akik a velem szemben lévő lépcsős alul-felül-ki-bejárón át folytatják útjukat a számomra ismeretlenbe. Mint egy városzajokkal észrevétlen aláfestett némafilm. Igazából persze hallom a hangokat: a vonat zakatolását, a villamos kattogását, a HÉV sikítását, az autók állj-mehet motorzúgását, a bábeli emberzsivajt, csak egyfajta urbanista alterdallammá álnak össze a fejemben. Kizárom. 

A lépcsőn érdekes megfigyelni az „utazóközönséget”. Előbb épp egy hófehér bőrű, őszülő, termetes (valószínűleg) nagymama, komótos tempóban vezetett le egy csöppnyi, másfél év körüli, gyönyörűséges, huncut félvérkislányt. A méretkülönbség miatt jobb kezénél szinte fellógatva, minden lépésére koncentrál a csöppség. A bájos kontrasztban némi párhuzamot véltem felfedezni egy régi emlékemmel a várból… a leonbergi és a chihuahua esete: míg a nagy egyet lép, a kicsi hatot. Már kezdenek őszi ruhát ölteni a szegélyen ülő bokrok, piroslik-sárgállik rajtuk a bogyó is, de az emberek még igencsak a nyarat képviselik. Közben a kicsi és a nagy leért a lépcsőn, jobbra indultak, a HÉV felé. Abból az irányból 70+ -os fehér inges, régi öltönynadrágos, műbőr cipős bácsi 10 centinként csoszog lépésben a lépcső felé. Fehér haja, rendezett, nyugdíjas fazonra nyírva, háta kissé meghajolt, bal keze a háta mögött, az idősek sokat mondó egykedvével „poroszkál”. Cipője éles nyekergését, csoszogás közben még innen a túloldalról is hallani lehetett. A lépcsőhöz érve azonban mintegy varázsütésre kiegyenesedett és ruganyos léptekkel, ütemesen szelte a lépcsőfokokat. Hát igen, lendületből minden könnyebb. Szerethető figura. Ahogy utánanéztem a lépcső tetején elnyúló, merengő szürke folyosóra, az aluljárólámpák mesterséges narancsfényénél egy fiatal, csinosan öltözött, szoknyás lány sziluettje rajzolódott ki. A másik kijárat természetes fénye is megvilágítja, egy helyben toporog. Derékig érő haja kiengedve, fülén egy nagyobb méretű vélhetően okos telefon. A lány szipog, az orrát zsebkendővel törölgeti, talán allergiás…vagy szerelmi bánata van…de az is lehet, hogy elfogyott az akciós rántott sajt az ALDI-ban…

Gondolatok időkapszulája 2002-ből

TDK-ra mentett retró anyagok kerültek a kezembe, afféle időkapszula 13 évvel ezelőttről: Levelek fotók, zenék, netről leszedett képek, Wordben megörökített gondolatok. Karakán, bár kissé álmodozó csaj voltam, kimaradt kamaszkorral. Akkoriban még otthon, vidéken éltem, a családon kívül férfimintám csak a tévéből és a sok olvasástól remekül fejlett fantáziámból volt...Azért jót mosolyogtam magamon és olyan jó érzés visszanézni a régi élet tükrét, látni honnan hova jut az ember, mennyi minden változott, történt azóta... :)

  "Az igazi

Amióta világ a világ, léteznek ideálok. Gondoljunk csak például arra, hogy már az ókori görögök is micsoda Adonisz-testű férfiszobrokat formáztak meg márványból.

            Én azt hiszem minden kornak és korosztálynak meg van a maga ideálja. Hiszen egy 60 éves nagymamakorú asszonynak nem valószínű, hogy ugyanaz az „álma”, mint egy 16 évesnek. Ahogy az ember öregszik változnak az elvárásai, csökkennek vagy éppen nőnek az igényei, megpróbálja reálisabban nézni a dolgot. Mert mik egy 60 éves asszony igényei pl.: egy társkereső hirdetésnél? Biztos anyagi háttér(nyugdíj) egy csendes kis lakás, és ha az illető úr egy fokkal szebb az ördögnél, már jó arra, hogy a további években eléldegéljen vele. A 25-40 éveseknek már: 2 diploma, autó, lakás, jó megjelenés, biztos anyagi háttér(nettó min. 100 ezres fizetés)kellene, amire lehetne építeni a jövőt, tervezni a családot, otthont. Viszont egy fiatal lánynak nem ez kell; szerelem, kaland, szórakozás. Ezek persze nagyon sarkított megfogalmazások, s talán egy kicsit túlzóak, de érzékeltetik a korosztályok igényeinek változását, amin egyszer mindenki átesik. Gyakran halljuk azt a szót „tinibálvány”, a fiúknál ez általában Britney Spearst, a lányoknál régebben DiCapriót jelentett, ezek is változnak pl.: Shakirára és Ben Affleckre. 13 évesen odavoltam Brianért a BSB-ből. De hol van már a tavalyi hó?! Ha ma meglátom egy pár évvel ez előtti klipjüket csak mosolygok és magamban azt kérdezem: mi tetszett nekem annyira ezen a kockafejű pasin? Összegezve a tinibálványok: zenészek, színészek örökké elérhetetlenek maradnak, de olyan jó egy kicsit beléjük szeretni!

            Amióta az eszemet tudom nekem egy magas, fekete hajú, kreol bőrű, kék szemű férfi volt az álmom, aki alól úgyszólván már csak a fehér ló hiányzik. Álomkép marad: tudom! Mert ha valaha is találnék ilyen férfit, előjönnének a belső elvárásaim. Legyen: okos, ügyes energikus, találékony (pl.: ha egy lakatlan szigeten ragadnánk) szorgalmas, kifürkészhetetlen, gyengéd legyen az ölelése (de a karja éppoly erős, mint amilyen gyengéd a szíve) a csókja tüzes és szenvedélyes, ja és szeressen! Szóval alapjáraton nincs ilyen pasi, ezek csak kislányos vágyálmok. De ha létezne biztos lenne hibája is pl.: lehet, hogy lusta lenne, büdös vagy ápolatlan, inna és dohányozna, hűtlen lenne vagy állandóan focit nézne a tévében és vedelné a sört… Pfújjj!..." (2002)

További találatok:
- 113 db macskás kép
- 19 db kutyás kép
- 23 szerelmes-fotós idézet a nagyvilágból
- 50 db khm... művészi pasis kép és egy egész mappányi Drew Fuller :)
- riportok és vizsga anyagok a rádiósképzéshez
- üzleti- és reklámterv már 2005-ből
- Családi mappák
- tananyagok
- régi (akkori) zenék (trance, dance, techno vol.összes, Scooter, Kyle M., ERA, Safri Duo, Brooklyn Bounce, SASH! stb.)

Akkoriban imádtam rajzolni, egy-egy zeneszám igencsak megihletett...
Ha megtalálom a FÉRFI rajzom feltöltöm, ígérem... :)

Azért voltak zsánereim...

Még egy mosoly... :)

Íme egy kis részlet egy 2004-es marketing- és üzleti tervből, amit 3 fős csapatmunkában készítettünk a Szinergia marketing évfolyamán, természetesen zéró tapasztalat és komolyabb grafikai szoftver nélkül... azonban a többi részlet miatt jelest érdemelt.

Mellékesen megleltem a bizonyítványom is. Akkoriban a szlogen és reklámszövegírás vonzott legjobban, kár, hogy sosem dolgozhattam a szakmában. Rögtön a suli után a Müpában kezdtem dolgozni, ennek lassan 11. éve.

A teljesség igényével - a siófoki előadásom részletei

"Sziasztok, engem Oláh-Koppány Andreának hívnak! Lehet tegeződni?" :D

Amikor meghívtak ide a Womanity élmény napra, nagyon megtisztelve éreztem magam és azonnal lázasan elkezdtem keresni a megfelelő témát amiről beszélni szeretnék. Az örömömet azonnal megosztottam a családommal és a barátaimmal, akik persze különböző ötletekkel álltak elő pl. „A fém dobozok megjelenése, és annak hatása sörkultúrára.”(Feri)…igen, 300 nő biztos értékelné a témát :D …

Minden ilyen előadáson azt tanuljon, hogy legyen egy célod. Hogy legyen egy konkrét életcélod. Nincs? Hát az gáz…Sose add föl, menj előre, minden fejben dől el,tervezz, csináld, hajtsd végre! De mi van, ha nem tudod mit akarsz? vagy túl sok mindent akarsz egyszerre? Egy popsival nem lehet megülni két lovat, a nap 24 órából áll és stb. Mi segít hát? A prioritás és a ballansz. Az egyensúly. Bevallom én nagyon szeretem az ilyen napokat! Számos hasonló előadáson jártam és számos könyvet olvastam már, mindenhonnan kivettem azt, ami számomra a leghasznosabb. Beletelt egy kis időbe míg a sok dolog közül,ami engem érdekel ki tudtam kutatni mi is az ami maximálisan lázba hoz és amivel órákig szívesen töltöm az időmet.

Az idő egyik fontos tényezője, hogy véges. Ezt ugye senki nem vitatja. Mégis megpróbáljuk kijátszani, ahol lehet. Nemrég Szalay Ádám hírlevelében olvastam: az időgazdálkodás önmagában legalább olyan oximoron, tehát ellentmondásos kifejezés, mint a tiszta kosz vagy az élő halott. Ahogy Peter Drucker fogalmazott: "Nemigen tudunk gazdálkodni az időnkkel. A döntéseinkkel viszont igen." Az egyik nagyon jó módszer arra, hogy ne zakkanjunk meg, hogy adott időszakban mindig máshova helyezzük a hangsúlyt. Pl.: ha van egy fontos, 2hetes munkahelyi projekt, akkor gőzerővel odateszem magam, akkor ott vagyok 100%-os, de a ha annak vége a következő időszakban a családomé vagyok, vagy a hobbimé esetleg a barátoké, tanulásé. Ciklikusan kell váltakoznia a fontossági sorrendnek. A munkát lehetőség szerint ne vigyük haza, és a családi dolgokat ne vigyük be a melóba. Ezt férfi előadók hangoztatják, nekem még nem sikerült 100%-osan megoldani… A fókusz tehát kulcsfontosságú!

A legtöbb ember – én is – bele esik abba a hibába, hogy szeretné, ha szeretnék és emiatt átesik a maximalizmus felső határán, mindennek és mindenkinek meg akar felelni…

A média és a felgyorsult világ hatására sokakban van egy téves kép arról, hogyan is kéne élni és mik a fontos dolgok az életben. Első sorban legyél szuper fitt, sportos és egészséges, lehetőleg modellalkatú. Legyen egy szuper okos, szuper csinos társad, álom családod, jól fizető álom melód, álom házad, álom autód, vegyél részt fantasztikus nyaralásokon eseményeken, ugyanakkor légy toppon minden emberi kapcsolatodban és feladatodban.             MINDIG!
Erről eszembe jut Dr. Almási Kitti egyik előadásán arról beszélt, hogy azok a nők, akik sok romantikus regényt olvasnak gyakran ugye ide menekülve egy laposabb házastársi kapcsolatból, gyakran azért koppannak, mert a regények és filmek hatására folyton arról a  szenvedélyes, ruhaletépős, falhozcsapós, frenetikus numeráról ábrándoznak, amiben mindenki azonnal és maximálisan a toppon van, szinte vég nélkül. Tisztelet a kivételnek, - ha csak nem az első hónapban vagyunk - a valóságban pár év, egy átdolgozott hétköznap után és mondjuk a nyári 35°-ban ez nem így működik. Csendes ráhangolódásra, igazi szeretetre és odafigyelésre van szükség, így lesz sokkal intimebb egy kapcsolat. Miért lenne ez másképp, ha önmagunkról van szó?
Persze a szenvedély és a spontaneitás, ha úgy tetszik rugalmasság is nagyon fontos.

(Kasnya-sztori) Attól, hogy ez az ember mert bohócot csinálni magából felébresztett bennem valamit, amire évekkel később jöttem rá…Baromira nem kell tökéletesnek lenned ahhoz, hogy szerethető légy, csak a saját belső tökéletességigényednek megfelelően kell fejlődnöd, a magad tempójában tégy meg minden tőled telhetőt, anélkül hogy beleszakadnál. Ha van egy utad,. valami hív. Valahogy minden könnyedebben megy, egyszerűen eléd jönnek a megfelelő lehetőségek, s ha okosan bánsz velük, haladsz előre Sokszor nem is veszed észre, csak utólag rakod össze az eseménymozaikokból a teljes képet.
Apropó kép. Nagyon fontos az önmagunkról alkotott kép, mert amilyen vagy belül az kisugárzik. Közhelyes, de igaz és az az érdekes, hogy a dolgok valójában semlegesek, csak mi ruházzuk fel tulajdonságokkal, minden azon múlik, hogyan közelítjük meg, azaz minden rajtunk múlik. Vida Ági azt mondja: A késsel is lehet kenyeret vajazni a gyerekeknek, meg embert ölni. Attól még a kés önmagában nem jó vagy rossz, csak egy eszköz.

Minden reggel azzal kelek: Ma valami csodálatos dolog fog történni velem! – Brian Tracy ÉS ARRA FÓKUSZÁLUNK, MEGLELJÜK A JÓT! 

Mire akar tanítani engem ez a helyzet és hogyan hozhatom ki belőle a legjobbat?

Idén szeptemberben lesz 13 éve, hogy kerekesszéket használok. Ez bőven elég idő volt arra, hogy elgondolkodjak bizonyos dolgokon. Nem mondom, hogy mindig könnyű volt így élni, bőven akadtak hullámhegyek és hullámvölgyek. Igazából sosem tartottam magam hurráoptimistának, de ahelyett hogy azon puffognék, hogy milyen sok a kátyú az életben és az utakon egyaránt, hogy miért nem jön az a fránya busz a -10 fokban vagy megint nem érem el a Nutellát a szupermarket felső polcán, most arról szeretnék írni, mi az a jó, amire ráleltem, amit megtanultam a kerekesszékben. Ezeket a pontokat ITT olvashatod!

Az én családomban az a szokás, amit minden körülmények közt igyekszem tartani, hogy bármi is történt napközben, bármin is  zördültünk össze, nem alszunk el haraggal, lefekvés előtt békülünk. Szeretettel, jóérzéssel és nyugalomban lépünk át álomországba. Ez vonatkozik a férjemre és a lányomra is.

Bagdi Bella után szabadon, egyik este a mese után, miközben a buksiját simogattam, lassan, csendesen, mintegy altatóként ezt mondtam neki: „Szeretet van. Boldogság van. Béke van.” – ezt újra és újra kérte, míg végül mosolyogva aludt el. A hónapok folyamán az esti mondóka fokozatosan kibővült, s ma már együtt mondjuk:

„Szeretet van. Boldogság van. Béke van.

Anya és Apa mindig szeret.

Bármire képes vagyok!

Bátor vagyok a sötétben!
Megállíthatatlan vagyok!
” – a szeretet van időnként szeretem magam-ra cserélődik, mikor, hogy tartja kedve…

Az előadást egy közös gyakorlattal zártuk, ennek részleteit azonban már csak azok tudhatják,akik megtiszteltek a jelenlétükkel... ;)

****

Színmámor
Ez a viaszfestményem színes viaszkockákkal és egy vasalóval készült.
Hihetetlenül szép és egyszerű technika és valami fantasztikusan pihentető kikapcsolódás!

A teljes hétvégéről hamarosan részletesebben is írok!

10 perc pihi - avagy női agy, férfi agy :)

Alkalmanként eljárok egy nagyon kedves ismerősömhöz masszázsra, s miután jól kiélveztem a szakszerű dögönyözést, ő 5-10 percre még magamra hagy a kellemesen hűvös,  illatos, gyertyafényes, intim-sötét masszázsszobában, miközben valami relaxáló természethangja esetleg ír vagy keleti zene szól. Lazítani, elengedni magam.  Múltkor hasalok a masszázságyon, lóg az arcom a lukba és lazítok. Azon kapom magam, hogy… mindjárt vége az énidőnek. Szedjük össze miről is fogok a Womanity-n  beszélni… még hogy a „Az fém dobozok megjelenése, és annak hatása sörkultúrára.”(Feri)…igen, 300 nő biztos értékelné a témát :D … - fejben szerkesztek - …. be kéne jelentkezni Xénihez frizurászkodni, pénteken még talán beleférne…és mit fogok felvenni? Mert hát ez kardinális kérdés – láttam valami cukit a szemem sarkából a H&M-ben…vagy a C&A-ban? mikor bejöttem…nem is tudom... lehet, hogy már Erika is vett valamit (ő az a stylist,akit nem rég ismertem meg egy rendezvényen)… erről jut eszembe a fürdőruhát elő kell keresni a kicsinek, mire lemegyünk Siófokra, medencés buli lesz… keresni….elő kell keresnem a szakszervezeti papírt Gábornak…jaj, és Andreának se felejtsem el, holnap átküldeni a gasztrocikket…holnap már csütörtök… Anyuékat felhívni…T-mobile, telefonszámla...a lakbért is utalni kell...csütörtök... angol házi, tankönyv, munkafüzet a… témazáró… Istenem, mindjárt vége, el se hiszem! :)…  Mariettának is intézem a meglepi csomagot, jó lenne személyesen… folyton az az időhiány…lassan 1 hónapja kergetem vele…nem baj, nem romlik…a postán feladtam Évinek  a szivacskönyves Kisvakondot, meglepetés lesz, kíváncsi vagyok mit szól hozzá… épp egy hónapos a kisfia… Istenem,de cuki… hmm…rég volt a lányom ilyen pici baba… mostanában mindenki fiút szül... Annának, a főbérlőnknek is most született meg a második, édes kis tökmag… szeretnék egy kisfiút is, a testvér jó dolog… hihi… szandál kell a kicsinek, mire lemegyünk…talán Deichmannban… hmmm…olyan jólesne egy jegyes kávé…de otthon olcsóbb… be kéne mennem a mellettünk lévő boltba kávékapszulát venni, de valami vacsi is kéne pluszba, mert mire hazaérek ott lesznek Apósomék (jaj, rémes állapotban van a lakás, lehetnék jobb háziasszony)...de előtte beugrok a Libribe, megnézem az új Stephen King könyvet a férjemnek,amit a…. Kopp-kopp! Na sikerült kipihenni magad, Drága?- kérdi Ildi, lejárt a tíz perc „pihenő”.

Ekkor eszembe jutott Mark Gungor videója. Jót mosolyogtam magamon... :)

Azért egyszer kipróbálnám a "semmidobozt"...

Fogyi-sokk - egy régi történet

Egy lány igaz története-

Egész életében „egészségesnek” nevelték, integrált oviba és suliba járt. Nem igazán fogta fel, mi az, hogy sérült, fogyatékkal élő. Jó-jó, nem tudott járni, csak, ha kézen fogva vezették és heti vagy 2heti (vagy még ritkábban) a szülei elvitték a Pető Intézetbe tornaórára, ami a végén már sokkal inkább átment beszélgetősbe és pályaválasztási tanácsadásba. Kisgyerekként még csoportos foglalkozásra járt, de ott a maximalizmusa miatt annyira el volt foglalva a gyakorlatai tökéletes kivitelezésével, hogy nemigen foglalkozott más gyerekek fizikai állapotával. Bár oviban volt egy végtaghiányos csoporttársa, akinek a keze egy része nem fejlődött ki, különösebben nem kavarta fel az eset, ugyanúgy játszottak, mint bármely csúszó-mászó óvodás… Elsőben aztán megérezte a dolgok szelét, hiszen a suliban már „nem illik” kúszni-mászni vagy nyusziugrásban közlekedni. Bár bottal próbálkoztak, a kerekesszék számára mumus volt, az anyja is ódzkodott tőle, kamaszkora elején azonban mégis szereztek egyet, mert így egy-egy hétre el tudott jönni a nagypapáékhoz nyaralni, és hát körúti kirakat-nézegetős séta meg a Gellért-hegyi kilátó elég csábító ajánlat volt ahhoz, hogy beleüljön a székbe és megkíméljen mindenkit attól, hogy egy kétoldalt kézen fogva vezetett, féllangaléta kamasszal kelljen totyogni. Gyorsabb, ha úgy tetszik gördülékenyebb megoldás volt no. Az egyetlen dolog, amit nem szerette ebben, az emberek szánakozó tekintete. Akkor ugyanis még nem értette az okát és nem találta értelmét, hiszen nem érezte úgy, hogy őt sajnálni kéne. A paradox az, hogy nem a kerekesszéktől érezte magát rosszul, hanem az általa kiváltott reakcióktól. Egyszerűen cikinek érezte a széket, mert igazán akkor tűnt másnak, ha benne ült.
(Persze voltak a dolognak vicces oldalai is, pl.:mint amikor elmentek piacra és 6 pár ingyen zoknival meg 3 csini bugyival tértek haza, mert többen meg akarták ajándékozni a „valószínűlegmotorbalesetes” helyes kis kamaszlányt… J )

Hermina – Tisza-villa 1999

Az igazi „fogyivagyoksokk” akkor érte, amikor vidéki középiskola híján, felkerült a fogyi-gimibe a Herminára, ami akkor még a Városligetben a Tisza-villában kapott helyet. Első emlékei egyike egy kistermetű, elektromosszékes fűzöld hajú fiú, aki ahelyett, hogy órán lett volna a folyosón sakkozott… Nem, ez a többedik emléke már, a vizsgázós korszakból.
Az első, a beköltözés napja. Az első teljes nap kerekesszékben. Rémület! Soha senki nem tanította, hogyan kell használni a kerekesszéket, otthon a lakásban el se fért volna vele és ha nyaraláskor belekerült, általában tologatták.  Beköltözéskor még kicsit fájószívvel, de jó hangulatban köszönt el a szüleitől.  Fél napig volt kollégista. Sosem felejti el, az emeleti nagy közös társalgóban annyiféle különböző sérültségű diák és bentlakó volt, amennyit és amilyet addig egész életében nem látott. Végtaghiányok, deformitások, különböző – számára ijesztő - segédeszközök, ilyen olyan járművek, enyhe vizeletszag, hangos vagy épp halk, számára szavaérthetetlen emberek… tévéztek. A Paula és Paulinában épp elveszett (vagy elrabolták?) Carlitost… Drámai zene… Kétségbeesés. Levegő kell…most! Elindult a folyosón, szándékai szerint a társalgón át a nyitott osztályteremig, ahol látta, hogy van egy erkély, s odakinn még zöldek a fák. Tekerte a szülőszék fazonú (térdek jóval csípővonal felett), pár számmal nagyobb GySGy-ben, bénázott. Ekkor jött hátulról  Gyula, akinek a kézfejeit és alkarját a fiatalkori vagánykodás általi magasfeszültségű póznamászás erősen roncsolta – valószínűleg jószándéktól vezérelve – „Várj, segítek!” felkiáltással nekifutásból megindult vele, majd akkorát taszított rajta, hogy kontrollvesztetten átszáguldott mindhárom helyszínen, majd a parkettás osztályterem és erkély közti viszonylag nagyobb küszöb fogta meg, a két első kiskerék neki csapódott, de a lendület továbbvitte a széket úgy 30 fokkal megborult előre, ami érzésre olyan, mint mikor az ember satuféket nyom és viszi a lendület… a lány a másodperc töredéke alatt ösztönösen hátradőlt… alapállásba puffant vissza a kerekesszék. Halálfélelem. Sokk. Reszketés. Vissza a szobába, magzatpózban az ágyra. Sírógörcs. El akarok innen menni! Az épnek tűnő szobatársnő szólt a nővérnek, aki bejött, hogy ágyazzanak meg. Mint mondtam semmit nem tudott, tanult meg mit, hogy kell csinálni a székből, persze nem ment és még bőgött is. Erre a nővér „megvigasztalta” (gondolom az ottaniak már hozzászoktak a humorához), hogy tulajdonképp mindegyis, mert ahogy így rá, meg a gerincferdülésére néz, úgyse éli meg a harmincat, mert összenyomódik minden szerve… (Tavaly a 30.szülinapján azért nyelt egy nagyot, mikor felidézte a történetet. I’m a survivour! - gondolta.) Amikor a nővér megkérdezte mi baja, a lány elnyüszögte, hogy neki ez így sok(k), a hely, a helyzet, az emberek. Erre amaz elkezdett magyarázni az unokájáról, hogy neki sokkal rosszabb, mert nyáron leharapta a fél? arcát egy kutya és mindenáron meg is akarta mutogatni a fotóját (hogy a harapás előtti vagy utáni állapotot, azt nem tudni), de a lány akkori idegállapotába ez már igazán nem fért bele! A szobatársnő a segítségével lement a földszinti kártyás telefonhoz és felhívta az apjáékat, még épp nem hagyták el Pestet. Persze az összes eszközzel próbálták maradásra bírni, de a lány csak csüngött az apján, mint egy kismajom és bedobta a legrosszabb mondatot, amit gyerek csak mondhat és komolyan is gondolta: „Ha nem viszel el, öngyilkos leszek!!!” Ki meri ezt kockáztatni? Mindenki csalódott volt és szégyellte a lány viselkedését. Hazamentek. A lány pár napig még éjjel villanyfénynél aludt, nappal keveset beszélt, bambult maga elé, mint egy tuja és időnként rá jött a hangnélküli sírógörcs (amit az anyja nagyon gyűlölt), részben az átélt élmények, részben a szégyen miatt, amit azért érezett, mert rájuk, a szüleire szégyent hozott.
A lány ezután 3 évre magántanuló lett, évente 1x3 napra járt fel vizsgázni. Jól tanult, feldolgozta. Elhatározta, hogy soha többé nem fogna szégyenkezni miatta és ő sem maga miatt.
Azt hiszem sikerült. Mára ez a lány felnőtt, és most itt gépeli ezeket a sorokat nektek.

Ma, a 10milliószoros napon, azért írtam le ezt a történetet, mert elengedtem és ma felnőtt fejjel, tulajdonképpen hálát adhatok ezért a sztoriért, mert nagyon sok tapasztalat és esemény elindítója volt.
Hálás vagyok:
- a családomért, hogy kiálltak mellette és azért, ahogy életre neveltek
-  amiért kaptam egy kis gondolkodási időt
- hogy képes voltam erőt meríteni, összeszedni magam és észérvekkel meggyőzni Apámat, hogy a „nagy jelenet” ellenére engedjen vissza koleszosnak, az utolsó évben (Egyébként azóta Bp.-n élek, mert a suli után önállósodtam.)
- amiért az évek folyamán ilyen sokféle különleges emberrel ismerkedtem meg, és rájöttem, hogy a segédeszköz, bár sokszor hat otrombának, ugyanolyan tárgy, mint a többi (mellesleg ma már egyre dizájnosabb)
- amiért a visszatérés kapcsán befejeztem a sulit, barátokat szereztem, köztük a férjemet, akinek az én gyönyörű kislányomat köszönhetem!

Te miért vagy hálás?

Évekkel később, 2013-ban pontosan 13 okot találtam arra, hogy miért is "szeretem" a kerekesszékem...

Lássuk mindennek a pozitív oldalát!

Ezen a szép napsütéses reggelen elgondolkodtam....s most megosztom veletek...13 ok, amiért "szeretek" kerekesszékes lenni:
- mindig van helyünk a tömegközlekedésen, moziban, színházban

- környezet- és pénztárcabarát módon, benzin nélkül kilométereket tudunk megtenni

- ülve járók vagyunk :)

- aki aktívan teker eleve sportosabb, egészségesebb életet él

- az átlagembernél gyorsabban jutunk le a lejtőn...

- anélkül tudunk táncolni, hogy fel kéne állnunk

- ha elfáradunk nem kell külön leülnünk

- lassabban kopik a cipőnk

- speciális igényeinkkel folyamatosan fejlesztjük a környezetünket (egy akadálymentesített járdaszegély vagy épület valójában mindenkinek könnyebben használható)

- pozitív példamutatással megváltoztathatjuk az ép emberek hozzáállását a fogyatékkal élőkhöz

- jól kijövünk a gyerekekkel és az állatokkal, hiszen az ő szemszögükkel is látjuk a dolgokat

- Kb. 100-120 centiméteres magasságból sokszor olyat is meglátunk, amit más észre se vesz

- a lapos popsi nem probléma...:)

Kis családi rituálék

Amióta Emma Flóra a világra jött, minden alkalmat megragadtam, hogy mondókázzak vagy több-kevesebb sikerrel énekeljek neki. Még pocaklakó korában, szezonálisan a „Hóban ébred már az ünnep…” és a „Béka a fa tövén” volt a sláger.

WEÖRES SÁNDOR: Béka a fa tövén

Béka a fa tövén,

ezeréves, csodavén.

Ugrik a kövön át,

keresi a vacsorát.

Nem kell neki libamáj,

szúnyogokra foga fáj.

Nem kell neki tele tál,

bogarakat vacsorál.

Később a Zsipp, zsupp, az Eszterlánc és a Bőg a tehén lett a kedvenc.

Amikor Emma Flóri nagyobbacska lett és bekerült a „bölcsikébe”, számos jó tulajdonság mellett felvette azt a szokást, hogy minden második dologra rámondta, hogy nem szereti vagy fél tőle (mert a bölcsiben épp az volt a sikk)… Így jártunk az összes plüss oroszlánjával, még a hűtőmágnesessel is. S mivel ekkor már kikérte magának, hogy ő már pedig nem kisbaba, hanem „nagykislány”, ezt a versikét költöttem neki:

„Oroszlán, oroszlán,

az én lányom nagy kislány!

Ne bántsd az én Emmámat,

megvédem a babámat!”

Miközben szavaltam, az ölemben ringatózott, én pedig az utolsó sornál szorosan átöleltem. Ezt a játékot egyébként tükör előtt kellett vele játszani és a végén mindig nagy szeretgetés lett belőle. Egyszer aztán, mikor már kívülről fújta, magától átköltötte:

„Oroszlán, oroszlán,

az én Anyám nagy kislány!

Ne bántsd az én Anyámat,

megvédem a babámat!” :)

- Most már nem félek – mondta – megvédelek téged!

Az első tükör gyakorlatok egyike egyébként a Szeretem magam! volt – mondanom sem kell, hogy vérprofi benne! :)

Következő kedvenc dalunk Bellától a Pozitív gyerek vagyok és a Jobb veled a világ!

Legújabban pedig a Macskaduett.

Az esti mese olvasás nálunk elmaradhatatlan, s ha Sándorom altat, "kötelező zárszó" a Gilice.

Bagdi Bella után szabadon, egyik este a mese után, miközben a buksiját simogattam, lassan, csendesen, mintegy altatóként ezt mondtam neki: „Szeretet van. Boldogság van. Béke van.” – ezt újra és újra kérte, míg végül mosolyogva aludt el. A hónapok folyamán az esti mondóka fokozatosan kibővült, s ma már együtt mondjuk:

„Szeretet van. Boldogság van. Béke van.

Anya és Apa mindig szeret.

Bármire képes vagyok!

Bátor vagyok a sötétben!” – a szeretet van időnként szeretem magam-ra cserélődik, mikor, hogy tartja kedve…

 Ez a néhány meghitt, közös pillanat igazi családi rituálévá nőtte ki magát, mely még szorosabbra fűzi köztünk az amúgy is eltéphetetlen köteléket. Szeretem.

Ma reggel kicsit nehézkesen kelt Emma, ezért ad hoc énekeltem neki, amit ő el is nevezett "reggeli dalocskának". :)

Először az első két sort találtam ki, amit vagy 7x elénekeltetett velem, a többit utána költöttem, hasonló sikerrel, még táncolt is rá… :D

"Ébren vagyok, nyitva a szemem,

és ez a nap nagyon jó lesz, én már úgy hiszem!

Mindent megteszek, amit eltervezek

és ettől én boldogabb leszek."

Az ember fejébe észrevétlenül bekúsznak a gyerekdalok dallamai, amit aztán improvizatíve fel is használhat (itt kérek elnézést az Artisjustól :P)

Hiába, nagy hatással vannak a Gyerekdalok, Barney és barátai, de legalább vidáman indult a reggel!

Kérd és megadatik avagy Köszönet Nektek

Kicsit több mint 2 hónapja viccesen kiírtam a facebookra, hogy:
"Ha lenne 300 olyan barátom/ismerősöm aki szánna 1000 Ft-ot a születésnapomra, összegyűlne a két napos Brian Tracy tréning ára, úgy érzem nagyon sokat tanulhatnék tőle! Mindamellett, hogy hatalmas élménysokk lenne számomra, tovább fejlődhetnék azon az úton melyen elindultam. Beáta Nnamani te tavaly megcsináltad ezt a Tony Robbinsra...HOGYAN??? :D"

Erre aztán pillanatok alatt rengetegen reagáltak, s addig "fajult" a dolog, hogy volt aki ténylegesen segíteni akart... Pár nappal később ezt írtam ki:
"A Brian Tracy tréning kapcsán minden nap újabb meglepetések érnek, amikor az SMS értesítők miatt megpittyen a mobilom, meghatódva olvasom, hogy újra olyan valaki támogatja a célom és hisz bennem,akire álmomban se gondoltam! Nagyon jól esik, minden nap ér egy ilyen meglepetés, ha kis lépésekben is, de haladunk, mindenkinek KÖSZÖNÖM!!!"

Ekkor elhatároztam, hogy elkezdem kigyűjteni ezeket az SMS-ben található megjegyzéseket és a finisbe érve megosztom veletek, mivel nekem hihetetlenül jólestek ezek az apró figyelmességek, amik nagyon sokszor olyanoktól jöttek, akikre álmomban sem gondoltam volna...Szóval még egyszer KÖSZÖNÖM! Hála a Ti közreműködéseteknek, teljesült egy álmom, a szülinapomon Sárvárra utazom - és bár nagyon-nagyon fog hiányozni az én pici kis családom - boldog vagyok, hogy egy ilyen fantasztikus tréningen vehetek részt, Magyarország leggyönyörűbb szállodájában a Spirit Hotelban.



A részletekről ígérem beszámolok! :)
Öröm-boldogság, hála és szeretet, ez kísérjen mindenkit a héten! <3 

Szépségnap Kerekesszékes Hölgyeknek

Az elmúlt évtizedben egyre több olyan eseménynek lehettünk tanúi, mely jelentősen javított a fogyatékkal élők integrációján, legyen szó a munkaerőpiacról vagy társadalmi elfogadásról.

Most még egy szinttel feljebb lépve, abban szeretnénk segíteni, hogy a fogyatékkal élő nők merjék kibontakoztatni és felvállalni a nőiességüket. Számos üzletben hirdetnek különböző akciókat, de kevés az olyan helyszín, ahova kerekesszékkel akadálymentesen be lehet jutni szépülni, legyen szó kozmetikáról, fodrászatról, erre leginkább a bevásárlóközpontokban van lehetőség.

Gyakran járok a XI.kerületi Alleeban található Douglasba. Lehet többször láttátok már az ottani átalakításokról készült fotóimat. Elég jól összeismerkedtem a dolgozókkal és az üzletvezetővel, s beszélgettünk róla, mi lehet az oka annak, hogy olyan kevés kerekesszékessel találkoznak a parfümériákban? Néhányan egyszerűen félnek attól, hogy "nemodavalónak" tekintik őket egy ilyen helyen, s valószínűleg sokan gondolják úgy, hogy csak drága parfümök és kozmetikumok kaphatóak, de ez azért nem így van. Felvetettem, hogy olyan jó lenne, ha mások is megtapasztalhatnák azt, amit én egy ilyen csajos átalakítós napon, hogy csinálhatnának egy olyan napot,amire csak mozgássérült csajokat hívnánk meg (Tudni kell, hogy az átalakítós napjaik mindig tematikusak és törzsvásárló kártyások közt hirdetik meg, általában egy bizonyos értékű, levásárolható ajándékutalvány fejében). Hosszas tárgyalások eredményeképpen végül összehoztuk most péntekre, ráadásul ingyen! :)

Minden nő megérdemli azt a kényeztetést, amit egy ilyen átalakító Szépségnap nyújthat számára. Ennek szellemében a Douglas Magyarország jóvoltából 11 hölgy most ajándékba kapja ezt a fantasztikus élményt. A programon résztvevő nők az alábbi állomásokon vehetnek részt, forgórendszerben: bőrdiagnosztika, smink, fodrász, manikűr, fotózás. A program időtartama hölgyenként 2,5-3óra.

Hazánkban így eddig egyedülálló, különleges események ad otthont a Douglas parfüméria.  A kerekesszékes hölgyek átalakulásának különböző fázisai közben minden állomáson személyre szabott szépség tippeket sajátíthatnak el. A résztvevők mindkét oldalról észrevétlen közvetítik azt az érzékenyítő szemléletet, amellyel a Douglas parfüméria munkatársai mind a hétköznapokban, mind a Szépségnappal nyitnak a fogyatékkal élők felé. Reméljük, hogy ez az esemény olyan kapukat is megnyit majd, melyek eddig zárva voltak.

Életemben először próbáltam szervezni sajtót, az én ötletem volt, nem a Douglasé! a meghívót is magam írtam. Az én indíttatásom, hogy minél többen merjük felvállalni magunkat, nőiességünket kerekesszékesként is, ami természetesen nem csak sminkben nyilvánul meg, de legyünk őszinték egy ilyen alkalmi átalakítás lendíthet az önbizalmunkon és főleg a másokba vetett bizalmon! Jómagam is az alkalmi sminkelők táborába tartozom, mert napi szinten viszonylag kevés időm lenne plusz sokkal nagyobb a "wow" hatása, ha nem mindennapi. Ugyanakkor a helyes és rendszeres bőr és testápolást nagyon fontosnak tartom.

Reménykedem, ha figyelmet kap az esemény, talán más cégek is nyitnak a fogyatékkal élők felé. Ugyanakkor nagyon kevés médiát engedtünk be a rendezvényre, hogy a lányok minél jobban ellazulhassanak és átadhassák magukat a kényeztető élménynek, hiszen ezt a napot értük találtuk ki és valósítottuk meg! :)

Büszke vagyok rá, hogy közösen sikerült összehozni egy ilyen rendezvényt, külön köszönet érte Csollák-Maróti Katának és Sárkány Mártinak, valamint Rapkay Saroltának, Mező Anitának és Juraschek Móninak!

UPDATE!

Ilyenek lettünk... :)

A fotókért köszönet Szmodits Balázsnak - Balinez foto

Amit megtanultam a kerekesszékben...

Idén szeptemberben lesz 13 éve, hogy kerekesszéket használok. Ez bőven elég idő volt arra, hogy elgondolkodjak bizonyos dolgokon. Nem mondom, hogy mindig könnyű volt így élni, bőven akadtak hullámhegyek és hullámvölgyek. Igazából sosem tartottam magam hurráoptimistának, de ahelyett hogy azon puffognék, hogy milyen sok a kátyú az életben és az utakon egyaránt, hogy miért nem jön az a fránya busz a -10 fokban vagy megint nem érem el a Nutellát a szupermarket felső polcán, most arról szeretnék írni, mi az a jó, amire ráleltem, amit megtanultam a kerekesszékben.

SZÖVETSÉGESSÉGET

A kezdeti ellenérzések ellenére mára megtanultam, ha nem is barátként, de szövetségesként kezelni a kerekesszékemet. A képlet egyszerű: én nem mozdulok nélküle, de ő se mozdul nélkülem, tehát kvittek vagyunk. Ő „elvisz” engem ide-oda, cserébe világot „láthat”….:)

HÁLÁSNAK LENNI

Erre az érzésre valahol, akkor bukkantam rá, mikor egyre többet beszélgettem balesetesekkel. Szerencsésnek érzem magam, hogy így születtem! Furán hangzik? Lehet. De ha belegondolok hálás vagyok azért, hogy az Élet/Sors/Isten vagy nevezzük bárhogy, megkímélt engem egy baleset traumájától és fizikai fájdalmaitól, a családomat pedig attól a lelki fájdalomtól, amit azok éreznek, akik egy szerettük épségének elvesztését kell, hogy feldolgozzák. Megtudni, ha szerettük élet és halál közt lebeg, látni a szenvedését, vagy akár lebénulását, miközben segíteni szeretnének, saját lábukat adnák, hogy a másik meggyógyuljon, de nyilván ez lehetetlen…

KÉRNI

Megtanultam úgy kérni, hogy ne érezzem magam kevesebbnek, a másik viszont érezze magát többnek. :)  (Persze ez két emberes játék és személyiségfüggő.)

DELEGÁLNI

Ez volt számomra a legnehezebb, más talán csicskáztatásnak mondaná, de csak, ha nem látja át, ahogy én. Úgy élem az életem, mint bárki más: van egy férjem és egy három éves kislányom, dolgozom, tanulok, háztartást vezetek. Sűrű beosztásban élek, sokszor fél tíz után érek haza, és reggel 6-tól folyamatos ülésben ez nagyon soknak számít, orvosilag nem is javasolt…. Sokáig bántott, ha beszóltak azért, mert „tolatom” a kerekesszéket. Miért nem használok elektromos kerekesszéket? Volt. Önként mondtam le róla, mert nem akartam, hogy tovább romoljon az állapotom, edzésben akartam tartani magam, főként azért, hogy kisgyermekként bírjam emelgetni a lányomat. Sokat tekerek, de nem sport szinten, ha lehet, elfogadom, hogy toljanak és ezt leginkább energiaspórolás céljából teszem, nem azért mert nem vagyok rá képes! S ha úgy vesszük ezzel a lépéssel a hiúságomból is lejjebb adtam… :)

FELNÉZNI

Az ülőperspektíva miatt, teljesen más szemszögből látom a világot. Sokszor olyasmit is észreveszek, amit más nem. (És itt most nem a mellettem álló vadidegen pasi lecsúszott sliccére gondolok egy emberekkel teli, zsúfolt plázaliftben)
Nálam az emberek többsége nulláról indul. Gyakran mondom az első beszélgetésekkor, hogy „felnézek rád” – és tényleg. Ez a mondat oldja a feszültséget!

LENÉZNI

Szintén az ülő üzemmódból kiindulva, mivel folyamatosan a lábam elé kell nézzek, azokat a dolgokat is hamarabb észreveszem amik lent vannak. Ilyen apró örömökre gondolok mint a járdaszegélynél növekvő virágocska, a fűcsomón pihenő zebracsigácskák (nem tudom a nevét, de így hívom), a falevelek közt megbúvó süni, vagy a talált pénz… :))

KOMMUNIKÁLNI

Bizonyos fizikai adottságaim és képességeim hiányában, hamar rá kellett jönnöm, hogy többet ésszel…. Ezért szinte mindig tanulok, fejlesztem magam és közösségbe járok, ismerkedem. Amióta az eszemet tudom értően hallgatni és beszélni mindig szerettem, de kommunikálni, azt meg kellett tanulni. Gesztusok, öltözködés, de ez alatt értem azt is, hogy szavakkal ki tudd fejezni, érvényre tudd juttatni az akaratodat, úgy hogy ez a másik számára minél befogadhatóbb és a legkevésbé bántó legyen. Az erőszakmentes kommunikáció már nagyon jól megy, reklamálni zseniálisan tudok. Megtörtént eset: a családomban már szinte szállóige, ha elmész egy étterembe, ahol a mosdóban visszafordíthatatlanul lekapcsolódik a villany, tuti, hogy egy kétszemélyes ingyen vacsival mész haza… :D

LATERÁLISAN* GONDOLKODNI

Kerekesszésként megtanultam, hogy A-ból B-be nem mindig egyenes az út, sem fizikai, sem szellemi szinten, ezért általában több verzióban gondolkodom és agyban mindig egy lépéssel előrébb járok. Hogy fizikai példát mondjak, amikor megszületett a kislányom és még egész pici volt, nekem minden vele kapcsolatos megmozdulásomat, még egy egyszerű pelenkázást is, meg kellett terveznem, mindent odahordtam, ahol voltunk, hogy egy pillanatra se kelljen magára hagyom, hiszen, ha pl. legurul az ágyról én nem tudok ripsz-ropsz odaugrani. Más: ami valakinek egy lépcsősor nekem 2 lift, meg egy alagsor.
Szellemi szintre is mondok egy példát.
Tavaly ősszel Asel Sydykova egy napos szemináriumán vettem részt, ahol egy játékos feladat keretein belül 8 perc alatt adok-veszek alapon 16 tulajdonságra kellett aláírást szerezni. A teremben lévő több mint 200 ember közül kellett megtalálni azt, aki rendelkezik az adott tulajdonsággal. Míg a többiek mérgezett egérként rohangáltak és kapkodva kérdezgették egymást, tudtam, hogy nekem más megoldást kell találnom…  Odamentem hát a hangosítókhoz, szereztem egy mikrofont és belekiabálva eladtam a tulajdonságokat. Asel szerint 50 külföldi előadása során én voltam a második, akinek eszébe jutott alternatív megoldást találni. :)
Ennek az alternatív gondolkodásnak és a kommunikációs készségemnek bizony a munkában is nagy hasznát veszem. Hiszem és tudom, hogy kerekesszékben is sokkal többféle, kreatív munka elvégzésére alkalmasak vagyunk, mint azt sokan kinéznék belőlünk.

SEGÍTENI

Sokat hallgatok, sokat értek, sokat érzek. A kerekesszék miatt könnyebben megnyílnak nekem az emberek, mert a szívük mélyén érzik, hogy az épp aktuális problémájuk, talán nem is olyan egetverő. Sokan azt hiszik nem képesek segíteni, pedig a segítségnyújtásnak ezer arca van. Ami pedig engem illet, a magam módján igyekszem segíteni és olyan új ötletekkel előállni, ami megkönnyíti, megszépíti más életét.

 Ezek azok a dolgok, amiket megtanultam a kerekesszékben.
Szeretettel: Oláh-Koppány Andrea

*A laterális gondolkodás egy ötletgeneráló és problémamegoldó technika, amelyben úgy hozunk létre ötleteket, hogy újszerűen tekintünk a meglévő dolgokra. Míg a logikus (vertikális) gondolkodás a kiválasztott ötletet előre viszi, addig az oldalirányú (laterális) gondolkodás új, friss ötleteket provokál vagy megváltoztatja a vonatkoztatási keretet.