Táp-érték

Mielőtt lementem ebédelni a következő hatásvadász képet pillantottam meg a Unicef Magyarország facebook oldalán, az alábbi szöveggel:

„A kép Kathmanduban, Nepál fővárosában készült, ahol a két gyermek egy szeméttelep közelében él, nagymamájukkal együtt. Mindennap a szemét között keresgélnek, hátha találnak valami használható dolgot, amit később eladhatnak, hogy aztán a pénzből ételt tudjanak venni. Ha nem találnak semmit, akkor a nagymamájuk durván leszidja őket. Sajnos, már napok óta nem találtak semmit, a kisfiú pedig nagyon éhes volt. Adtam nekik egy kis pénzt és kekszet miután elkészítettem a fotót. De ki tudja, ezután ki fog nekik segíteni.”
Chan Kwok Hung / EPOTY.ORG / Barcroft Media

Szívfacsaró látvány, kisgyermekes anyaként pedig még jobban elszomorított a kép.

Nálunk a munkahelyemen minden hét elején megküldi a menza az aktuális menüt. Mivel ma nem hoztam ebédet, hát fél egy környékén (12-kor nyitnak) megkörnyékeztem az ebédlőt, a mai vega ajánlat: rántott camembert, arra pályáztam. Természetesen már elfogyott. Az utánam jövők is arra vágytak, hát nekik se jutott… A konyháslány félgúnyoros mosollyal odasúgta, hogy csak 20 adagot csináltak! (Pedig, amióta áll a ház, a rántott sajtoknak mindig nagy sikere volt.) Józanésszel nem is érthető, hogy egy kb. 200főt foglalkoztató épületben (és a vendégeket nem is számolom), hogy lehet csak 20 adagot sütni!? Igaz, elvileg, ha időben letelefonálsz, eltesznek neked egy adagot, de ha az ember nagy munkában van, gyakran nem figyeli az időt. Viszonylag hamar túltettem magam a dolgon: végül a köretként kínált, negyedelve héjában sült, fűszeres krumplit és egy Bambi-szeletet ettem. A többi asztalnál továbbra is a camembert volt a téma. Kinéztem a kirakaton, sütött a nap. Azt láttam, hogy az üveg túloldalán 15-20 veréb csoportosul a betonon és szemlátomást nagyon matatnak valamin, de se morzsa, se egy kiadósabb kukaclakoma nem mutatkozott. Időnként felhussantak, majd újra visszatértek. Nem értettem.
Régebben én is sokszor mérgelődtem azon (főleg várandósan), ha valamilyen étel elfogyott, pedig a kollégámnak volt igaza: minek ezen idegeskedni? Van még másik öt féle étel, van választás. Csak a mai, városi ember már nagyon el van kapatva. Régebben otthon is csak egy félét főzött az Anyukánk (bár igyekezett a kedvünkben járni) ha megettük jól laktunk, ha nem, éhen maradtunk. Még így is szerencsések voltunk, mert volt választásunk.
De mi van a szürke kis verebekkel, a nepáli vagy a magyar éhező gyerekekkel?
Ha nem is tudunk mindenkin segíteni, becsüljük meg, amink van és lehetőség szerint ne dobjunk ki ételt!

Zöld fantázia

Általában a mindennapokról szoktam írni, de ma egy kicsit másképp lesz. Más  kép… :)

Ezt a fotót kedves írónőm, Vass Virág facebookos rajongói oldalának borítóképeként láttam meg és azonnal beleszerettem. Még tavasszal tette fel, de nekem csak most jött meg a bátorságom, ahhoz, hogy „lenyúljam”. Kitettem az irodai számítógépemen háttérnek. Bármikor ránézek, teljesen feltölt, amúgy is zöld korszakom van.
Ha megpillantom a képet sok minden eszembe jut, a vizuális gyönyörködtetésen túl szerintem hihetetlen mélysége van. Egy kicsit olyan, mint maga az élet.
Képzeljük el egy napunkat! (Kivételesen, most a családosok is egyénileg képzeljék el, ebben segíteni fog az, hogy a fotón nincs élő szereplő.)

Reggel felkelünk a pihe-puha, még kellemesen meleg ágyunkból (1.fázis) elindítjuk a napot. Megreggelizünk, felöltözünk, megigazítjuk a hajunkat stb. Ezután elindulunk a dolgunkra, legyen az a hétköznapi értelemben vett munka, háztartás, gyereknevelés, tanulás stb. – ezek mind egyenrangú feladatok, egy átlagos napunk részei (2.fázis). Egy tartalmas és kimerítő nap után újra hazaérkezünk, megpihenünk a nappaliban vagy csevegünk a barátainkkal, vagy bármi, amit szeretnénk csinálni (3.fázis). Sok városi embernek hétköznap nincs ideje kimenni a zöldbe, de számos otthon ablakán bekukucskál valami zöld: egy fa, a parkoló autók közt a járdaszigetről, egy bokor a ház előtt, vagy egy virágocska késő őszi hajtásai a balkonládából (4.fázis). Néha, néha odapillantunk erre a kis zöldre és elkezdünk vágyni rá: a nyugalomra, a békére, az igazi kikapcsolódásra, egy kis énidőre. Sokaknak ez a hétvége, tágabb értelemben lehet ez a jövő, a remény szimbóluma is.

Egy másik értelmezésben ez a fotó nyugalmat és harmóniát áraszt. A tapéta barázdált virágmintája, a bútorok, a színek és a formák, valamiféle romantikus és finom eleganciát sugallnak. Bár a kép alapján egyértelműen női otthonra gondolnánk, azt hiszem nem olyan hivalkodóan nőies, hogy egy férfi zavarba jönne attól, ha itt kéne élnie… :)  Bennem a harmónián túl egy fajta kíváncsiságot, tudásvágyat is ébreszt  a kép könyvtárszoba része. Törökülésben belesüppedve ülnék azon a pihe-puhának látszó szőnyegen és végig lapoznám, szagolnám egyesével az összes könyvet! Esetleg,  hagynám, hogy szelíden mellém telepedjen a macskám (ami jelenleg nincs, igaz, ilyen otthonom sem, bár ez a fantáziálásban nem jelenthet akadályt! ;)
Apropó akadály. Észrevettétek, hogy a kép akadálymentes? :D

Híradás:Gurulandi a facebookon is! :)

Egyik legkedvesebb magyar írónőm, Vass Virág sugallására és biztatására hoztam létre ezt az oldalt.
„Tízszer annyi energia hírt adni valamiről, mint valamit megcsinálni. (…) A blogod is lehetne goldenblog. Őszintén. Addig is feltettem a linket az oldalra, (a facebook-on nem találtalak gurulandiként), hátha másokat is lenyűgöz a te pazar erőd!”

Az oldal és a blogom talán néhányatokat emlékeztethet Mosolyka blogjára, de szeretném leszögezni, hogy egy kicsit más irányvonalat képviselek – nem vágyom goldenblogra.
„Érdemes elolvasni Oláh-Koppány Andrea blogját, aki itt van közöttünk az oldalon, az elmúlt évben diplomázott, férjhez ment, született egy gyönyörű kislánya, Emma Flóra miközben maga is "egy méterről" szemléli a világot és nem mellesleg nagyon jól ír.”

Hálás vagyok Virágnak az ötletért és a bíztatásért!

Ezentúl ide isposztolom a friss bejegyzéseimet.
https://www.facebook.com/#!/Gurulandi

Fogadjátok szeretettel! :)

Angels' Spirit 2012. szept. 19. - kisvideo :)

Még egy kis utó-hatás-hangulat a Spiritről... :)


Angels' Spirit 2012. 09. 19. from Angels' Army on Vimeo.

Simi, simi… hajcihő

- Simi, simi… - erre tanítom most Mimát. A hajam körülbelül a hátam közepéig ér és (gyakorló anyák most felsikítanak) nem szoktam összefogni szoptatás közben sem.  Emma imád benne turkálni, finoman tekergeti, csavargatja a kis ujja körül, végig futtatja rajta apró kis kezét. Kisebbik öcsém, Zsebi volt ilyen, sőt, most nagy kamasz 15éves fejjel is, ha olyanja van, besettenkedik az ember mögé és gyengéden birizgálni kezdi az „áldozat” haját. Ez a szeretet egyfajta kifejezési formája, szavak nélkül, pusztán érintéssel. Ilyesmire mostanában kevés kamasz hajlamos. De örülök, hogy Ő ilyen. Szeret azzal poénkodni, hogy Emma tőle örökölte, tőle tanulta. :)
Emma néha kicsit bedurvul: rámarkol, netán erősen meghúzza a hajam. Először kiszedegettem a kezéből. Mindenki tudja milyen fájdalmas, kellemetlen a hajtépés. Az ilyesminek az ember ösztönösen ellenáll, távolodik tőle. Ám erre gyakran erősebb durvulás a válasz. A múltkor – nem tudom miért – engedtem a húzásnak és nem távolodtam, hanem közeledtem Mima felé. A görcsös szorítás enyhült, ujjacskái közt kisiklottak a tincsek, Ő pedig a maga kis módján finoman megsimizte az arcomat! Közben félig lehunyt szemmel szopizott. Édes volt, mintha csak azt akarta volna mondani:
- Anya, én csak azt akartam, hogy még közelebb legyél…

A kisbabák, gyerekek egyik legszebb tulajdonsága az (amit sajnos később elfelejtünk), hogy feltétel nélkül tudnak szeretni. Nem számít, hogy mire vagy képes, hogy nézel ki, mik a fizikai korlátaid. Olyanok, mint egy kis tükör, ha szeretettel fordulsz felé, ő is szeretettel néz rád, ha tiszteled, ő is tisztel.

Múlthét péntek délután Zsebivel az alacsony  7-es buszra vártunk a Kelenföldi városközpontban. A Savoyába szerettünk volna kijutni, több mint 50 percet vártunk, a 8. busz volt alacsony (menetrend szerint persze minden 3. az volt…) Miközben vártunk a 173-assal egy botos anyuka jött, helyes, szőke kisfiával, akit Gergelynek hívtak. 13 éves kora ellenére (nem nézett ki annyinak) borzasztó éretten gondolkodott, beszélt. Megtudtam, hogy az albertfalvi végállomásra mennek a 7-essel. Ott laknak,m Gergő ott jár suliba. Kelenföldön nem szívesen vették volna fel suliba, mert az anyja botos és egyedül neveli… állítólag már az oviban se nézték jó szemmel őket. Ezért mivel Gergő és húga Albertfalván kezdték a sulit, és az Eteléről folyton buszozni kellett, idén úgy döntöttek át is költöznek. Gergő és húga teljesen egészséges, a felnőttek mégis azért diszkriminálták őket, mert az anyjuk, Ildi két bottal, bicegve jár és egyedül neveli őket. Egyébként nagyon vidám és jó kedélyű kis család, tisztelettel beszélnek egymással, egymásról. A végállomáson elváltunk. Nem tudom találkozunk-e még, de nyomot hagytak bennem. Ha ezt kapják a pedagógusoktól Geriék, mi lesz Emmával pl.: az oviban úgy, hogy mindkét szülője székes?
A gyerekek miatt nem aggódom: tegnap a parkban sétáltunk a szokásos „vonatozós” módon. Két 4-5év közüli kislány a játszótér kerítésénél guggolva, barátnősen csiripelt, mikor odaértünk így szólt az egyik:
- Nézd,de jópofa! Úgy kipróbálnám!
- Én is! Én is! – szólt a másik.
Erről ennyit. A gyerekek alapvetően nyitottak és jó fejek, már csak a felnőtteket kell szellemileg akadálymentesítenünk…

Elegem van a Fanni-jelenségből!

Mármint nem a kiscsajból, hiszen nem is ismerem, de ez a szirupos médiamaszlag, ami körülötte van kezd nem tetszeni.
Imádom Vass Virág könyveit, írásait, stílusát és humorát. Mindig vadászom a Metropolban a heti aktuális véleményét. A mai Metropolos cikke azonban cseresznyelevél volt az amúgyis egy ideje tornyosuló Fanni-tortámon…

Nem mondom jó a kiscsaj önmarketingje. Egyszer olvastam bele a blogjába és félreértés ne essék nem irigylem a sikerét!
Az azonban az emberek korlátoltságát tükrözi, hogy ha mész az utcán kerekes székkel lány létedre,s netán elmosolygod magad „lefanniznak”. Pedig vagyunk még néhányan ebben az országban, fővárosban sérült lányok, akiket teszem azt Andinak, Erikának, Krisztának, Barbinak, Dórának vagy Zsuzsinak hívnak és épp olyan vagy rosszabb helyzetben élünk, mint ő, csak nem pakoljuk ki ennyire a nyilvánosság elé. Nem mindenki rendelkezik ilyen kapcsolat rendszerrel. Ettől még akadnak érdekes vagy tiszteletreméltó sorsok, olyanoké, akik fizikai nehézségeik, (halálos)diagnózisuk ellenére a bulizás mellett tovább tanultak, diplomát szereztek, dolgoznak, családot alapítanak (már akinek diagnózisa engedi), paraolimpiai érmesek, táncosok, kézművesek, szellemi akadálymentesítők. Nem Fanni találta fel a spanyolviaszt azzal, hogy a kerekesszék hirdető felületnek alkalmas, vagy hogy az iskolás gyerekek gondolkodására, világképére pozitív hatással lehet,ha elbeszélgetnek egy sérült emberrel, ha élőben láthatják, tapasztalhatják a kerekes székes életformát. Mégis így van beállítva.
Sokunknak van problémája fizikai állapotával, mindennapi megélhetéssel, a hétköznapi dolgok (pl. napi rutin)elvégzésével, megszervezésével, személyi segítő, szállító szolgálat, alkalmas lakhely, munkahely, iskola, BKV járat felkutatásával… Ezek nem panaszok vagy negatív dolgok, ezek olyan kihívások amiket, ha megoldunk, nem csak a mi életünket, hanem mások életét is megkönnyítik. És büszkék lehetünk rá egyénileg is!
Helyes és jó, amit Fanni csinál és képvisel, csak észre kéne venni, hogy nem ő az egyetlen…  

Nem olvasom Fanni blogját, a sajátomat írom.
De mint a nagyok mondják: a rossz reklám is reklám....

Mindig szerettem írni vagy szerettem volna akadálymentesítő lakberendezéssel foglalkozni. Ezekre ki figyel fel?

Álomesküvő, Szerda, üknagypapi, cirkusz...

Ma reggel riadtan keltem ki az ágyból a mobil ébresztőjére. Furcsát álmodtam: az egyik régi gimnáziumi (de ha úgy tetszik koleszos) barátom Peti és kedvese Ági esküvőjén voltunk, amit a mi vidéki házunkban tartottunk és Sándorom teljes rokonsága volt a násznép….hú, micsoda katyvasz… Azért Petinek és Áginak ezúton is sok boldogságot kívánok! A torta isteni volt, ugyanis Ági sütötte... :)


Hajnalban Emmácskám is nagyon húzta az időt, ráérősen szopizott, néha bele-beleszundizott miközben én a TVpaprikát lesve Adrien Richardson és Janella Purcell focaccia (kenyérféle) receptjein csorgattam a nyálam. De tudtam volna enni. Meg aludni is. Mima végül befejte a hamit és visszatettük a kiságyba szundizni. 

Szomorú úgy eljönni hajnalban, hogy a kis buksija nyoma még ott van az alkaromon…
Szerda, a hét közepe. Vagyis csak a hétköznapoké, mert valójában ugye a Csütörtök lenne az, ám a mohó, de szorgalmas Szerda elbitorolta tőle ezt a címet, mondván:
- Hohó, én vagyok az idősebb és ha már ezeknek a jóembereknek dolgozni kell, hadd legyen meg az az érzetük, hogy közelebb a hétvége, ha hamarabb a közepe!
Amúgy semmi bajom a szerdával, szerdán születtem. Még egy középkategóriás zenei lejátszólistám is van itt ezekre a napokra (ami mivel mással, mint macskás klippel kezdődik).

Az autóban a munkába jövet a Class Fm-en a Morning Show szólt éppen.
Én alapvetően bírom Balázs humorát, de a cirkuszban dolgozó kisemberekkel kapcsolatban nagyon rasszista megnyilvánulásai voltak! Engem ez személyesen is sért,mert az üknagyapám egy német cirkuszi társulatban dolgozott, igaz "nem művelt nagy dolgot": liliputi hegedűművész volt. Stefan Klotznek hívták. Akkoriban a termete miatt csak a cirkuszban mutathatta meg a tehetségét. A kistermetű vagy épp "nagyfejű" emberek (amilyen egyébként Balázs is!) számos olyan dologban jeleskedhetnek (még ha ez egyeseknek nem is szórakoztató) amihez más nem is konyít. Balázs (aki állítólag coulrofóbiás=bohócfóbiás) még valami olyasmit is mondott, hogy a kicsire nőtt 8 hullahoppal zsonglőrködő lányok max. akkor lennénk számára érdekesek, ha pl. közben lángolna a fejük… A sofőr is mélységesen felháborodott, kérés nélkül megmondta a véleményét és hol lakik a műsorvezető, mint utóbb kiderült a családtagjait rendszeresen szállítja. Luxusház, luxus autók – állítólag.
- Be van ez pörögve saját magától, a házát kamerák és fegyveres őrök védik – mondta.
Egyszeriben megsajnáltam. Azt hittem egyszerű családi életet él és tessék, hogy be van biztosítva, persze kell is ha néha ilyen sületlenségek jönnek ki a száján élőadásban.

Az ükpapámmal kapcsolatban, ha valakit érdekel, töltök majd fel képet, ami az 1900-as évek elején készült róla! :)

A végére pedig egy újabb cuki babaruhafotót hagytam, amit tegnap Anikótól kaptunk! Köszönjük még egyszer!
Hello szerda, Hello Kitty! Na sipirc dolgozni! :)

Így legyen! :)

Találtam egy oldalt, itt játékból két kártyát húztam...

Karfiol-fight

Hétvégére kicsit torokfájós lettem, így a két pihenőnapot megnevezése szerint használtam ki. Sokat voltam Emma Flórával és a családommal, kellett már egy ilyen hétvége is. Vasárnap reggel az etetés (és egy kiadós Mima szeretgetés után :) nem tudtam már visszaaludni, így felkucorodtam a kanapé sarkába és benyomtam a tévét. Hétköznap a hajnali fél 6-os szoptatáskor általában a TVpaprikát szoktam nézni és próbálok némileg észhez térni, de most valamiért megengedtem magamnak egy középkategóriás szappanoperát, aminek a hét közben vetített részeit egybe leadják hétvégén. Kipárnáztam magam, bebújtam a takaró alá. Közben mobilon megnéztem a facét és a leveleimet, kedvesem a számítógépen molyolt… mire odajött egy puszira már egy könyv is volt a kezemben…
- Neked ezt jelenti a pihenés? – kérdezte – Három dolgot csinálsz egyszerre!?
- Sőt, még Te is „beleférsz”! – mondtam vigyorogva.
De hát ilyenek vagyunk mi nők nem igaz?
Zsu, a barátnőm, pont egy ehhez hasonló idézetet tett ki a falamra:

A könyv, amit olvasok egyébként elég érdekes, Karen Berg: Isten is visel rúzst. Na nem kell megijedni, nem leszek kabbalista, de nyitott vagyok a különböző elméletekre.
Egy találó leírás a nőkről és vágyaikról:

„ Mindannyian szeretnénk mélyebben megismerni magunkat, teljesebb életet élni, tisztában lenni azzal, kik vagyunk és miért élünk a földön. Mindannyian boldogok akarunk lenni (…)
Sikerekre vágyunk, de néha megkívánjuk a csokoládét is; szeretünk bulizni, és szeretünk néha csendben tűnődni; vágyunk a szexre, vágyunk a társaságra, a biztonságra, a gyermekre, szeretnénk elolvasni egy új regényt,  szeretnénk egy igazán tökéletes ajakrúzst, vágyunk egy jó férjre, aki megért bennünket, világbékét akarunk, tanulni akarunk, azt akarjuk, hogy békén hagyjanak,szeretnénk táncolni,kívánjuk a jéghideg szódát, jólesne,ha valaki egy tucat piros rózsával lepne meg bennünket6, szeretnénk úszni az óceánban, hegyet mászni, bebújni a paplan alá, sóvárgunk a gyémánt fülbevalók és a Jimmy Choo-cipők után, szeretünk adni, szeretünk szeretni. Akarunk, akarunk és akarunk.”

Kicsit hosszú,de én se fogalmaztam volna jobban (a gyémánt fülbevalók és a Jimmy Choo-cipők kivételével hasonlóan érzek).

Aztán beköszöntött egy újabb Garfieldos hétfő… Kicsit döcögősen indult,de kellemes meglepetéssel folytatódott, egyik legkedvesebb kolléganőm az avon rendelése mellett két babarucival lepett meg! A „greedy bear” (torkos mackó) feliratú body-ba azonnal beleestem! És Emma Flóra pont tegnap lett 7hónapos, micsoda véletlen egybeesés :)

Tegnap este főzésre adtam a fejem. A karfiol egy gonosz zöldség... De 10 perces kőkemény küzdelem után miszlikre szedtem...  Ne tessék nevetni! Először volt dolgom egy egész fej karfiollal! Kicsit fapados sajtos-sült karfiol lett, ugyanis a besamelmártást kifelejtettem belőle... :) Végül azért mindenkinek bejött, sajt nélkül még Mima is behamizta a maga adagját.

Ha tehetitek, hagyjátok ki az életetekből a zöldalma ízű Trombi löttyöt, én tegnap este borzasztó rosszul lettem tőle. Hidegrázós rohanós álomból felriadás lett belőle… Hozzáteszem, rá van írva: gyerekekre káros hatással lehet. Úgy néz ki e tekintetben az vagyok. :)

Még ma reggel is hányigerem van. Hajnalban a kedvenc westis taxisom jött értem, így a vihar ellenére kértem várja meg míg a ház alatti boltból veszek két kiflit. Ragaszkodott hozzá, hogy ő menjen be, végül nem hagyta kifizetni, azt mondta:
- Ugye nem két kiflin fogunk összeveszni? :) – jólesett a figyelmessége.

Legyen szép napotok, egy klippel búcsúzom, mert még ha csak virtuálisan is: egy szívből jövő ölelés mindig jól jön! :)

Kedves Péntek!

Köszönöm, hogy ennyi kedves meglepetést tartogattál nekem így a hétvége előtt! :)

Ma mikor beértem az irodába (6:36) ez a kis csoda fogadott: kivirágzott az ablakom!

Aztán mikor felmentem a facebook oldalamra ezt találtam:

Fannit, egész kislány korától ismerem, egy nagyon kedves barátom egyszem tündérlánya! Imádolom!
Sorai igazán jól estek, már csak azért is, mert a  korabeliek nem igazán olvasnak ilyet...! Köszönöm szépen még egyszer és akár hiszed, akár nem tőled igazi dicséret, meghatottál! :)

Ezután beléptem a gmailembe, ahol ez a levél várt, amit Dóri engedélyével bemásolok:

Szia, Andi!

FB-on nem volt lehetőség a kapcsolatfelvételre, ezért a blogodról elindulva talált e-mail címre küldtem el levelem.

Azért csak félig ismeretlenül, mert tegnap a Spiriten már találkoztunk. Sőt nem csak akkor. Sajnálom, hogy nem mentem oda Hozzád az esemény után, de nagyon szerettem volna elmesélni valamit Neked. Néhány hete a párommal az Újbuda Tescoban voltunk és figyelmesek lettünk egy nagyon aranyos párra egy kisbabával. Persze ebben semmi különleges nem lenne, ha a szülők nem két kerekesszékből intézték valami hihetetlen profizmussal a bevásárlást és még a babakocsi tolására, a baba igazgatására is volt gondjuk.
Hatalmas erőt sugároztatok - egyre biztosabb vagyok benne, hogy Titeket láttunk a pároddal és a babáddal. Nagyon sokszor visszaemlékszem arra a képre.

Ami miatt még gondoltam, hogy írok az egy fajta bemutatkozás is. Jó ideje fotósként is tevékenykedem a 8 órás munkámon túl és a szívem legmelegebb csücskében a babafotózás és a családok fotózása lakik. Ha elfogadjátok tőlem meglepnélek Benneteket egy ilyennel. Nem szeretném, ha tolakodásnak vennétek, mert tényleg csak az öröm okozása a célom ezzel és cserébe semmit nem kérek.
A fotózást október végének - november elejének valamelyik hétvégéjén tudnám megejteni, és mindig otthoni környezetben végzem. Egyelőre nem adtam meg magam a stúdiós, steril babafotózásnak. Jobban szeretem a családdal együtt bemutatni a kicsit, ahogy a szülők viszonyulnak hozzá, a fogadtatást megörökíteni, amiben része van. Olyan képeket szeretek készíteni, amit ha megnéz majd nagyobb korában érezze tőlük a család melegét.

Gondolkozzatok el rajta, nekem nagy örömet okozna, ha megörökíthetnélek Benneteket és tényleg semmit nem kérek érte cserébe. Na jó, de. Két széles mosolyt.:)


Kedves Dóri!

Igen, kicsi a világ... valóban minket láttál az Újbuda Centerben! Viszonylag feltűnő jelenség vagyunk :)
Örülök, hogy neked sikerült meglátnod a "pillanatkép" pozitív oldalát! Általában az emberek igen vegyesen fogadják a látványunkat így Emma Flórával. Van akiről süt: "Úristen, mit csinálnak ezek...szegény gyerek", van aki mosolyog, elismerően néz,van aki csak érdekesnek talál két székest egy babakocsival, főleg, amikor vonatozunk: én tolom Emmát (Ő a mozdony :), a párom hátul kapaszkodik belénk - mi vagyunk a vagonok. Amellett, hogy intézzük az életünket - bevásárolunk, hivatalba, gyógyszertárba, szórakozni megyünk - a nyilvános megjelenésen túl, engem néha kifejezetten szórakoztat és egy fajta szellemi akadálymentesítésnek fogom fel az ilyen helyzeteket. Előfordult, hogy sétáltunk az Allee felé, szembejött egy feltűnően szép ruhába öltözött fiatal pár, kézen fogva sétáltak. A fiú elengedte a lány kezét és kikerekedett szemekkel, úgy fordult utánunk, hogy a lendületben majdnem orra bukott... Nagyon elmosolyodtam és kb. azt vártam, hogy előkapja a szuper okos telefonját és már posztol is minket a facéra, mint újbudai látványosság....

Apropó face, bejelöltelek,ha nem bánod! :)
Nagyon meglepődtem,de jól is esett a leveled és az ajánlatod nagyon megtisztelő, köszönettel elfogadjuk! Gyönyörűek a babafotóid! Főleg a szappanbuborékosak tetszenek...


Az Angels'-nek hála több új ismerősre tettem szert és folyamatosan pozitív visszajelzéseket kapok, ez nagyon jólesik, feltölt! Köszönöm!

Legyen hasonlóan szép napotok, de legalábbis keressétek meg benne a jót! :)

Angels' Spirit - élménybeszámoló

Este fél 8-kor, autóval érkeztem, már szemerkélt az eső és persze, hogy a Paris Budapest Bar felöli oldalon, ahol van 2 lépcső… De semmi pánik, ha már úgy megkérte az árát a taxis (odafele 2500Ft, visszafele érdekes módon csak 1600Ft volt a fuvar ugyanazon tarifakóddal, igaz más sofőrrel) befogtam, hát, hogy segítsen fel a lépcsőn. Odaugrott még egy helyes, fiatal fényképész is, akiről kiderült, szintén az estére jött és vadul fotózott az üvegen át.
A Sofitel főbejárata felől lehetett volna akadálymentesen bejutni, de ezt csak később tudtam meg. Beléptem hát a bár felől és legnagyobb meglepetésemre rögtön odalépett hozzám Ördög Nóri és mintha száz éves barátnők lennénk, kedvesen köszöntött, majd kaptam névtáblát, idézetet, „welcome drink” kupont és egy két kérdéses, anonim,  mini kérdőívet, amin ez állt:
- Mi mostanában a legnagyobb problémád? (hű, ezt nagyon megkellett gondolnom)
- Mi a kedvenc énidős elfoglaltságod?

Nóri biztosított bármiben segítenek az este folyamán és tényleg végig nagyon figyelmesek voltak velem végig. Lementünk a mínusz szint egy külön termébe, a regisztrációnál megismertem Laurát, akinek most már arca is van :) és Törköly Erikával, aki szintén nagyon közvetlen, vidám és barátságos személyiség. A terembe lépve a kb. 100 résztvevő nő közt rögtön meg volt a helyem, üdvözlő italt pedig háromféle közül lehetett választani: átlátszó, színes és még színesebb verzióban. Utóbbi, mint kiderült alkoholos volt, de én a grapefruit lére hajazó gránátalmás narancslére voksoltam – nem bántam meg!  

Az este folyamán elmondták az Angels’ Army jövőbeli terveit, a jótékonysági akciókat, bemutatták az új munkatársakat és beszéltek a könyvírás rejtelmeiről. Októberben jelenik meg, de a Librinél és Bookline oldalán már előrendelhető az: Angyalműhely - Valódi nők, valódi érzések c. könyv.

Később a regisztrációnál kapott idézett segítségével meg kellett keresnünk az azonos idézetek tulajdonosait és így 3-4-5 fős csoportokba tömörülve meg kellett neveznünk 5 perc alatt legalább egy olyan dolgot, ami közös bennünk. Így ismerkedtem össze a kicsit félénk, szőke Hajnival, a daganatos gyerekekért dolgozó Kingával és az eredetileg villamosmérnök hölggyel. A mi idézetünk:

„A rendetlenség az egyetlen dolog,amit sikerült csinálnom a konyhában. Na meg pár tűzesetet.” Szex és New York

Miután ez egyikünkre se illett, megállapítottuk, hogy ez a közös pont!

Ezután nagy körbe – vagy ahogy Nóri mondta, gombócba – ültünk össze mindannyian és a lányok találomra húztak egyet-egyet az est elején leadott mini kérdőívekből. Előkerült mindenféle téma:  külsőhöz való hozzáállás, önbizalom,pasik, állásinterjú, kommunikációs problémák, háziasszonyból lett polgármesternő, fodrászlány álmodta amerikai doki, gyerekrádió, álom megvalósítás, (álom)éntérkép… 

Úgy mentem oda, hogy csak csendes szemlélődő leszek,de nem bírtam ki! Majdnem mindenhez volt véleményem,sztorim, amit el is meséltem, bár az első megszólaláskor még frusztrált a mikrofon, a végére egész bele jöttem. 

 

Kepes Ágnesnek bezzeg mikrofon nélkül is ment a dolog… nagyon lendületes, eleven, bölcs és szórakoztató személyiség és… egy utcában lakik a nagymamámmal! :))
A végén tombolahúzásnál sajnos nem nyertem, de majd legközelebb!
Az idő jó hangulatban, jó társaságban hamar elrepült, el kellett hagyni a termet. A többiek a földszinti bárban folytatták privátban, hiszen sokan már visszatérőek, ismerték egymást. Az én idézettársaim hamar elmentek, így viszonylag egyedül maradtam, a bár kínálatát pedig a legolcsóbb 900Ft-os ásványvízzel nem rám szabták… Elköszöntem hát Nóritól, aki egész este figyelmes volt mindenkivel, lényével és viselkedésével nagyon szimpatikus volt nekem. Ráadásul kiemelkedően magas érzelmi intelligenciával rendelkezik, hogy mást ne említsek, ha velem beszélt végig a szemembe nézett, mi több leguggolt, hogy egy szinten legyünk (ezt kevesen teszik meg!) Puszival váltunk el.
Jókislány voltam, tízre már haza is értem. Emma Flóra pedig édesen aludta az igazak álmát! :)

Jól éreztem magam, alig várom a következőt! 

Fotók: Paris Budapest Restaurant and Bar - köszönet az Angels' Army csapatának!

Ui: Még egy érdekes gondolat...
Ha kinyitom az idei kis nőies határidőnaplómat, szept. 19-nél ezt írja:

Ne becsüld alá önmagad!
Gyakran hallok a pácienseimtől efféle kijelentéseket: "Nem érek annyit, mint a többiek" vagy "nem érdemlem meg"... Ha ilyen erős benned ez a meggyőződés, hogy is élhetnél szeretetben, jólétben, boldogan és egészségesen? Hisz saját tudatalattid gátol meg ebben. Sosem lennél képes rá, hogy mindezt elérd, mert valahol valami mindig rosszra fordulna. /Louise L. Hay: Éld az életed!

1893-ban ezen a napon Új-Zéland, elsőként a világon, szavazati joggal ruházta fel a nőket.

Angels' Spirit

Ma lesz az első Angels’ Spirit élményem, már nagyon izgulok! Azt hiszem megérett már az idő egy kis kikapcsolódásra: ami másnak rock koncert, nekem egy kis „angyali feltöltődés”. Nagyon várom már az estét, azt hiszem ennyit megérdemlek, végül is a 7 hónap alatt csak egyszer voltam el kikapcsolódni még áprilisban. Akkoris úgy, hogy két szoptatás közt (pedig még fejtem is neki, de valamiért magától kivárta a sorát… én lelki furdalva rohantam haza a másfél órás előadásról, pedig Ő békésen szunyókált. :) Tehát két szopi között szaladtam el meghallgatni Sebők Zsolt és Loós Balázs előadását a Nagy stresszűző napon. Akkor Emma 7 hetes volt, most 7 hónapos… Szükségem van már egy kis énidőre, hogy legyen erőm tovább húzni azt a nagy hintót, szekeret, echós kocsit, - vagy stílusosan rokikocsit - amit úgy hívnak ÉLET. (Hú, de fennkölten hangzott... :) Aztán majd meglátjuk, hogy illek ebbe a társaságba. Végül is "Angyal" még nem voltam, legfeljebb mikor kisgyerekként elsőnek ettem meg a főzeléket...
A mostani progi ráadásul este lesz, tehát Emma már bőven az igazak álmát alussza majd… Csak tudjak én is felkelni holnap 5-kor mikor a mobilom ébresztője újra útjára indít egy újabb húzós csütörtököt…
De sebaj, ahogy Öcsém szokta kiírni a facéra: - Mindjárt péntek!

Szép estét Nektek is! :)

Az én Angyalom

Íme a kis esszém az Angyal pályázatra, sajnos kicsúsztam a határidőből, de azért itt közzé teszem... :)

Egész életem során úgy éreztem körülvesznek az Angyalok. Szinte mindig volt mellettem valaki, aki fizikailag is megtestesítette számomra ezt a fogalmat: óvott, terelgetett a helyes útra vagy kinyitotta a szemem, szívem az új dolgok felé. Az Angyalok természetesen különböző életszakaszaimban váltották egymást, de volt aki hosszabb időre eltűnt, majd ismét felbukkant.  10 éve élek kerekes székesként, s szemlélem kb. 1 méteres magasságból a világot. Az egyik legkedvesebb Angyalom tavaly ment nyugdíjba. Tudtam, hogy távol kerülünk egymástól, félig-meddig elvesztését nagyon fájlaltam. Aztán csoda történt…  nem sokkal azután megtudtam, hogy babát várok! Mindenki aggódott a várandósságom és a szülés miatt, de én egy pillanatig sem kételkedtem magunkban, úgy éreztem megszállt valami: erős voltam, békés és magabiztos. Újra velem volt egy Angyal!
Ma már 7hónapos, egészséges kislányom Emma Flóra, egy olyan örökmosolygós, szeretetteljes kisangyal, aki szívem-lelkem minden rezdülését érti és érzi, tanít engem és én tanítom őt, vigyázunk egymásra. Amerre járunk vele először megbámulnak minket, de végül mosolyt és derűt csal az emberek arcára, békét és szeretetet ad, akár csak a földi Angyalok. Hiszem, hogy okkal jött közénk és felnőve egy olyan erős, magabiztos és boldog nő lesz belőle, aki szebbé, jobbá tudja tenni a világát. Ő az én Igazi Angyalom.  

Őszinte véleményeket várok! :)

Re-szocializáció.....

Na most már kicsit "nyugodtabban"  leírom a sztorit........
Tegnaptól vissza kellett jönnöm dolgozni... 2hete tudom ugyanis, hogy a TGYÁS lejárta után GYED-et kellene igényelnem, ez azonban a fogyatékossággal járó összes támogatásom (kivéve a FOT-ot) lemondását, illetve felfüggesztését vonja magával.   A GYED után a rokkantsági járadék ismételt folyósítása előtt újbóli orvosi és hivatali felülvizsgálat szükséges, és az jelen helyzetben kockázatos. (Ha két egészséges szülő nevel fogyatékos gyereket minden támogatást megkap,de ha két fogyatékos nevel egészséges babát, mindent megvonnak... mintha ettől újra lábra állnék)....  Sajnos a GYED és a családi pótlék összege nem elegendő az albérlet költségeire és a hiteltörlesztéseinkre, valamint a mindennapi megélhetésre... így hát tegnaptól 8 órában, 6.30-14.30-ig dolgozom. Ezalatt Anyu vigyáz Emma Flórára, 15h-ra hazaérek és ő megy a munkahelyére (délután/este takarít). Sanyi pedig 17h-kor végez. végül is így tudtuk megoldani. Vérzik a szívem, hogy itt kell hagyni Mimát,de talán ilyen időbeosztással kevésbé érzi meg.
Bementem a XI.ker.-i önkormányzathoz ún. 1xi életkezdési támogatást igényelni, majd közölték, hogy 2012. márc.1-től ugyan 71eFt járna, de nem elég az egy éves tartózkodási, állandó lakcím is kötelező....... (Nincs az a a főbérlő,aki állandóra engedne bejelentkezni, hiszen az már jogokkal jár.) A vidéki címemen se igényelhetem a támogatást, mert nem lakom ott... felháborít, hogy az, akinek a madárdombon van villája igen, az én babám viszont nem kaphat életkezdési támogatást, mert a szüleinek nincs semmije...

És Ti hogy vagytok?