Hétvégi kalandok

Annyira kellet már ez a négy nap! Egészen feltöltődtem! :)

Anyu és Zsebi hazamentek vidékre, így Sándorommal és Mimával négy napig hármasban bandáztunk… :)
Családiasan lustálkodtunk reggelente, főzőcskéztünk, játszottunk, Emmával megnéztük a Mézengúzt és nagyokat sétáltunk kb. 1km-es körzetben… 

Babapiskótázás a parkban

Mim első őszi falevele - eltettük emlékbe :)

Ősszel a padon

Mivel csak a Meyra (mechanikus) kocsim van úgy, ahogy használható állapotban, így mindenhova önerőből tekertem. Képzelhetitek, hogy nem voltam egy gyalog kakukk… de azért jól esett minden nap sétálni egy kicsit a kis családommal. Többször, például a szombati piacon is megállítottak minket:
- Szíííjjjasztok! Hogy vagytok? Mekkorát nőtt ez a kis tündér!... – Sándorommal kutakodva kerestük egymás szemében a választ, honnan ismerjük ezt a valakit? Az ilyesmi irtó kínos tud lenni… Az idegen így folytatta:
- Szoktalak ám látni titeket az ablakból…
No igen itt a magyarázat, mi elég könnyen azonosíthatóak vagyunk, ettől úgy jönnek oda hozzánk, mintha nekünk is tudni kéne, hogy ők kicsodák… Két nappal később a parkban az öregek otthonánál sétáltunk, ahol egy padon két néni hasonlóképp reagált, megállapították milyen aranyosak vagyunk így együtt és megkérdezték odébb menjenek-e, nem akarunk-e leülni? Mosolyogva összenéztünk, hogy de hát mi eddig is ültünk… :)

Anyu nincs jól, ezért vidéken maradt, hogy orvosi kezelésre járjon. Emmával így Sándorom marad otthon puszta anyagi megfontolásból, szánalmas, de muszáj így gondolkodnunk. Tegnap sokat beszélgettünk a jövőről és amellett, hogy elképzeltük, hogy jövő ilyenkor Mima már vidáman rohangál és levél angyalt csinál az avarban (amin előre jót mosolyogtunk), beszélnünk kellett a jövőről is. Anyagi szempontból elég katasztrofális. Folyton azon jár az eszem, hogy oldhatnánk meg. Mindkettőnk hitele 2014.augusztusában fut ki, már „csak” két év. Emmát csak jövő ősszel veszik be bölcsibe, bár szívem szerint akkor se adnám… Ezért találtuk ki, hogy kisebb összeg ellenében Anyu vigyázzon rá, így megbízható kezekbe tudom a lányom és Anyut is kompenzáljuk, amiért ebben az idősávban nem tud munkát vállalni. De mi lesz, ha annyira lerobban, hogy nem jön vissza? Sándorom felvetette, hogy otthon marad Emmával, de az több mint 70.000Ft (pont a hiteltörlesztésünk) kiesésével járna. Ugyanakkor senki másra nem bíznám a lányom, még családon belül sem! Amellett, hogy aggódom Anyukám egészségért is, ez egy borzasztó nehéz helyzet.

Éjjel azt álmodtam, hogy van egy második állásom, heti 3x kreatív munka egy másik irodában, ahol jól éreztem magam és embereknek segítettem... vajon valóra válik? :)

Ma reggel már, még igencsak sötét volt munkába jövet, bár még csak szitál a köd, a hidat és a Müpát baljós homály fedte… A mai taxis bérli az autóját, ugyanis épp nem vehet autót: pereli az államot. Megállapítottuk, hogy viszonylag kevés ember lehet most az országban, akinek nincs problémája a rendszerrel vagy a kormánnyal. Elmeséltem neki a GyED sztorit. Neki két gyereke van, egy kisebb fiú és egy 16éves lány. Mutatott képet is a mobilján, helyes gyerekek. A lány szép arcú, ezért viccesen megkérdeztem nem félti-e?

- Összeszedett egy 34 éves pasast. – felelte komoran és az utána következő mély csend sokat mondó volt. Majd folytatta:
– Nagyon vigyázzon a magáéra, ha eljön az ideje!   

A lány interneten ismerkedett meg a fickóval és hozzá akar költözni. Bármilyen irreális a szülei szép szón kívül nem tehetnek semmit, mert a lány elmúlt 14 éves, hiába épphogy csak 16. Persze nem ismerem se a lányt, se a pasit, se a körülményeket, de azért ijesztő. Búcsúzóul így próbáltam vigasztalni a taxist:
- Remélem, kinövi… vagy ha nem, legalább a pasas legyen jó ember.